Ismertek olyat, hogy valakik szakítás után jóban maradnak?

Félig-meddig a saját példámat tudom leírni.

Elváltam, a volt férjemmel nyugodt, normális, tiszteletteljes hangnem marad ezt követően is (nem volt szó egymás felé semmiféle tisztességtelenségről, megcsalásról, hazugságról stb.)

Kapcsolatban maradtunk, mert van egy közös gyermekünk, akinek szülei maradunk akkor is, ha már mint férfi-nő, házaspár nem tudunk működni.

Mindketten külön-külön is jó szülője vagyunk a gyermekünknek és nyilvánvalóan (életkorából adódóan is) megbeszéljük a gyermekünkkel kapcsolatos dolgokat, mert ez is szükséges ahhoz, hogy szülőként tudjunk működni és együttműködni.

Természetesen az életünk egyéb területeit már nem beszéljük meg, nem osztjuk meg egymással, ez így normális.

Nem beszélünk minden nap és valóban a bennünket még jódarabig összekötő gyermekünk kapcsán van közöttünk kommunikáció.

Mivel közös akarattal, normálisan váltunk el, így nincs szükségünk arra, hogy egymás életében, pénztárcájában, kapcsolataiban stb. turkáljunk (ha a gyermekem nem meséli el, nem is tudom meg pl. hogy új barátnője van).

Nem mozgat már meg érzelmileg az, hogy van párkapcsolata és ő sem fog betartani vagy zaklatni, ha majd nekem lesz.

Teljesítjük az egymással megbeszélt, vállalt kötelezettségeinket, udvariasak és korrektek vagyunk egymással a jólneveltség és a jóízlés határain belül.

(például természetes, hogy ha jön a gyermekünkhöz és épp kávét főzök, akkor megkínálom, vagy amikor nyaralni voltak, akkor épp hozott egy csomaggal a kedvenc kávéfajtámból, amit itthon nem mindig kapni stb.)

Kiegyensúlyozott a kapcsolatunk és igenis büszke vagyok arra, hogy ezt így sikerül fenntartani.

Pontosan tudjuk mindketten, hogy lezártunk egy fejetetet az életünkben, szóba sem jöhet egyikünknél sem az újrakezdés. Ettől függetlenül szívesen emlékszem a házasságunkban töltött jó évekre és eszemben sincs kitörölni, letagadni ezeket az éveket, emlékeket.

A múltam része, úgy gondolom, egészséges a viszonyulásunk egymáshoz.

Ha úgy hozná az élet, akkor tudnék korrekt, kedves és udvarias lenni a jelenlegi partnerével is, hiszen én a múltja vagyok, ő a jelene. El tudnék beszélgetni vele pl. a gyermekemről és nem okozna gondot pl. megköszönni, ha a láthatások alkalmával pl. ő is gondoskodik róla vagy foglalkozik vele kedvesen, szeretettel.

Még azt is el tudom képzelni, hogy ha a volt férjem újranősülne, simán meghívna a gyermekünkkel együtt a szertartásra és én valószínűleg el is mennék, szívből gratulálnék neki és örülnék a boldogságának.

Nyilván szükséges ehhez egy minimális intelligencia és együttműködés mindkét fél részéről, az, hogy senkiben ne legyen valami fel nem dolgozott sértettség vagy düh.

Nálunk sokat jelent az is, hogy a volt férjem külföldön él és dolgozik (eleve külföldi állampolgár is, a kultúrájában nagyobb súllyal esik latba a volt házastárssal való normális kapcsolat is).

Valamikor szerelemmel szerettük egymást, ez elmúlt, de azért normális ember nem fordul ki magából emiatt :)

az egyikkel 4éve,hogy külön vagyunk, de szoktunk beszélni időnként.

a másikkal 2éve, és vele is néha.

Nem, ott ahol erős érzelmek voltak és az egyik kilépett, ott maradt a harag, a távolságtartás.

Jellemzően valamilyen muszáj vagy érdek miatt tartják a kapcsolatot, pl közös gyermek.