Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalás. Szakítás kellene, de mégis: Mit tehetek már egy ilyen helyzetben?
Tehát egy borzasztó kapcsolatom van, ijesztő. Sőt én vagyok a nagy hülye, már rég cselekednem kellett volna. A barátommal több mint egy éve együtt vagyunk. Nagyon távol vagyunk egymástól, eleinte hónapokig minden 2hétben találkoztunk, de egy idő után ez már sok volt, a tanulás, vizsgák miatt is. Vagyis egy idő után interneten tartottuk csak a kapcsolatot, eleinte ezzel sem volt gond. Január óta nem találkoztunk. Aztán februárban element egy buliba és megcsalt. Azóta arra várok, hogy mondja el, úgy gondoltam neki kell elmondani, kell hogy legyen annyi bátorsága, férfiassága. Nem mondta el még mindig, és mostanra volt olyan is, hogy egy hétig nem beszéltünk. Sőt azzal a lánnyal akivel megcsalt még mindig beszélget, sőt szerintem már érzelmi kötődés is van köztük, persze ezzel a lánnyal nem találkozott a megcsalás óta, mivel akkor csalt meg mikor elutazott, tehát a lány is távol van tőle, de még is tudom, hogy valami van köztük (hiszen néha írnak egymás üzenőfalára Facebookon, és néha ilyen érzelmes idézeteket írnak ki a saját üzenő falukra).
Az is igaz, hogy szerintem nem volt köztünk igazi szerelem, főleg mert én nem tudom kimutatni az érzéseim, és nem sokszor mondtam neki ilyen romantikus szavakat, nagyon hideg vagyok, tehát tudom, hogy ez az én hibám is, de én csak nagyon nehezen tudok elkezdeni érezni valamit.
Szerintem már mind ketten tudjuk, hogy köztünk mindennek vége. De mégis még kéne beszélni, két hét múlva fogunk találkozni..
Mégis mit tegyek, hogy ne érezzem magam ennyire kihasználtnak és hülyének, úgy értem mit mondhatnék neki, ha talalkozunk, hogy valamennyire legyen megbántódott? Tudom, hogy a megcsalás után azonnal szakítanom kellett volna, mert akkor még rossz is lett volna neki. De most úgy érzem mindent saját magamnak, a határozatlanságomnak köszönhetem ezt az egészet, ami igaz is. A barátom meg szerintem engem hibáztat majd, hogy sokszor hideg voltam vele és hogy ő vele ezt ne csinálják, neki ilyen kapcsolat nem kell. De úgy érzem ő jobban hibás, a megcsalás borzalmas dolog, én soha sem tennék ilyet. És meg érdemelné, hogy rossz legyen neki, elég idős, még is borzasztó gyerekes.
Mégis tudok tenni, mondani még olyat amivel lelkiismeret furdalást keltek benne?
Hát utána az történt, hogy (igen abba maradtak a találkozások) megbeszéltük, hogy tanulas miatt meg stb., csak nyáron találkozunk, végig együtt leszünk, megint elmegyünk nyaralni stb..
És tudom, hogy buta vagyok, de egyszerűen én ezt az egészet élőben akartam megbeszélni, egymás szemébe nézve.
Nem úgy értettem, hogy úgy legyen megbántva, hogy mindenféle csúnya dolgot mondjak, felhevülten, kiabálva. Csak, hogy érezze, hogy ez a megcsalás undorító..
De nem is tudom mit mondjak neki, ha találkozunk, tényleg durva ez a helyzet, semmit nem érzek iránta, csak némi utálatot..
Ha nem érzel semmi mást mint utálatot, minek egyáltalán szakítani?
Úgy értem, egyszerűen ne keresd. Ha keres, ne válaszolj.
Vagy, egyszerűen mondd el neki higgadtan az egészet, az érzéseidet. Ezek szerint úgysem köt hozzá semmi.
Lépj tovább, találd meg a neked valót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!