Hölgyek! Volt olyan, hogy azért szakítottatok valakivel, mert nem életrevaló?

Én felnőtt nőként képes vagyok felnőttként élni (magamat tartom el, nem szorulok rá, hogy valaki eltartson, még mielőtt bárki nekem esne), és páromnak sem egy életképtelen gyereket akarok - ha gyerek kell, akkor szülök vagy örökbe fogadok egyet, esetleg ott vannak a háziállatok is pátyolgatni - páromnak, társamnak felnőttet szeretnék, aki ugyanúgy képes felnőtt módon élni, mint én.

Amit a kérdező felsorolt, az egy felnőtt nőnél is probléma, nem csak férfiaknál, és aki ilyen tulajdonságokkal rendelkezik felnőttként, mindegy, mennyi idős, az a kora ellenére nem nevezhető felnőttnek.

Lepontozhat, akinek nem tetszik, de attól az én álláspontom nem fog változni. Életképtelen emberrel össze sem jövök, nem volt ilyen párom soha. Az ilyen tulajdonságokat nem lehet sokáig titkolni (egyébként volt randim ilyennel régebben netről, többet nem találkoztunk, azt nem tudom, ő tervezett-e volna többet, én nem akartam, akkor még gyorsan belementem személyes találkozásba, ha valaki nem volt teljesen kuka online).

Természetesen más tészta, ha mondjuk valamilyen baleset vagy betegség következtében a párom mondjuk kiszolgáltatottá válna, de az nem amiatt lenne, mert "fáj neki" felnőni és felnőttként élni.

Én bevallom együtt voltam egy ilyennel. Fél évig.

Én 18 voltam, ő 27.

Én komolyan elhittem neki, hogy nem talál munkát, meg nehéz az élet. A rokkantnyugdíjas anyjával éltek ketten.

Segítettem önéletrajzot írni, satöbbi...

Végül ott bukott le, hogy munkát is szereztem neki, és első nap késett, második nap már el se ment. Egy rokonomnál dolgozott, szóval égett a fejem rendesen.

Második hibám az volt, hogy adtam neki még egy esélyt. Amit úgy akart bebetonozni magának, hogy szándékosan teherbe ejtett!

Gumival vedekeztünk, mert nem szedhettem gyógyszert, a spermicides cuccok meg szétcseszték a hüvelyflórám.

A hülye még be is vallotta, hogy direkt lyuggatta ki a gumit, mert milyen szépen élhetünk az anyjával négyesben egy másfél szobás házrészben!

Eltelt hét év, én találtam egy férfit magam mellé.

Ő még mindig az anyjával él egy putrisodó házban, és fáj az élet. Meg persze minden nő ribi, aki csak a s..gfejekre bukik.

Ő meg az értékeletlen kedvesaranyos...

Ilyen emberrel soha nem kezdtem, egy randim volt egy ilyen férfivel, nekem kellett kb. ölben elvinnem a pizzériába, mert még arra sem volt képes, hogy találjon egy helyet, kitalálja hová megyünk, ha már elhívott. Na fél óra után kifizettem a fogyasztást, kérdeztem neki van-e rá pénze, majd kalap-kabát.

SOHA!!!!

Mint írtam, akkor kellett volna szakítani vele, amikor nyomatta a kifogásokat.

Mindenre kész válasza volt hogy miért ne.

Megoldást nem keres, csak mélyen sajnálja magát.

Tehetetlen.

Egy kisgyerek szintjén van, és esze ágába sincs felnőni.

És sok hímneműben látom ezt.

Itt gyiken is próbáltam segíteni, de mindig csak a kifogásokkal jöttek.

A nőgyűlölők meg már külön kategória...

De aki nem megoldást keres a problémáira, csak kifogást, az egy gyerek.

Egy gyerek meg ne akarjon szexelni, vagy felnőtt párkapcsolatot kialakitani.