Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejönnétek az exetekkel újra, ha elétek állna, hogy próbáljátok meg?
Esélytelen.
Ugyanazok a problémák, amik anno előjöttek, előjönnének most is. Az emberek ilyen drasztikusan nem szoktak változni.
ha ő szakított velem, akkor talán.
ha én vele, akkor kizárt.
bár ez sok dologtól függ, mi volt a szakító indok, miért kéne újra megpróbálni stb.
Sokat gondolkodtam ezen az elmúlt napokban.
Reálisan nézve felesleges ilyeneken gondolkodnom mert ő már nem akarná amúgy sem, de tegyük fel, hogy valami csoda folytán mégis.
Én még mindig szeretem, de ismét csak reálisan nézve, nem tudnék már rá úgy tekinteni mint azelőtt. Még, ha olyan is lennék mint az elején, levéve a rossz dolgokat, akkor sem működne. Valószínű 3, talán 4 hónapig tök happy lenne minden, viszont utána előjönnének a szakításnál kialakult körülményekből eredő érzések és az, hogy nagyon bennem van a tüske.
Simán vehetem úgy, hogy megcsalt és ennél fogva elfelejteni sem tudom, a bizalom pedig véglegesen megrendült irányába. Ilyen alapokra helyezve nem tartana semeddig.
Talán egy másik dimenzióban, más körülmények között még mindig együtt vagyunk, de nem itt. :D
#9 tapasztalatból mondom, hogy halott ügy lenne.
olvastam a drámádat, szóval ezek után esélye nem lenne annak a kapcsolatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!