Abból szerzek elégtételt, ha tudom, hogy jobb életem van, mint az exemnek. Normális?

2 éve mentünk szét, a kapcsolat alatt mind ő, mind a családja butának, és semmit érőnek állított be.

Nem értékelték a diplomámat, azt hitték azért csináltam meg, hogy többet érjek, mint ők (már azelőtt fősulira jártam, mielőtt összejöttünk, őket jobban bántotta a diplomám, mint amennyire én büszke voltam rá). Irigyelték a kocsimat, folyton szidtak amiatt is, hogy minek vettem, rosszat vettem. Megjegyzem exem motort vett, folyamatosan szervízben van, a kocsim a kötelezőkön kívül (olajcsere, műszaki, gumicsere) nem volt szerelőnél.

Annyit gyötörtek, hogy a végén már magamat alacsonyítottam le, annyira meg akartam felelni, és bebizonyítani, hogy nem vagyok rossz. 2 évvel ezelőtt sikerült kiszakadno, kb fél éve sikerült regenerálódnom. Azt vettem észre, hogy karrierista lettem, büszke vagyok a teljesítményemre, és még többet akarok.

Emellett viszont mérem magam az exemhez. Néha beszélünk, én nem tartok vele haragot, neki valami baja van jelenleg, de nem izgat. Ő folyamatosan jobb akart lenni, mint én, most én is jobb akarok lenni, mint ő. Örömmel tölt el, ha az orra alá dörgölhetem az elért eredményeim, és tudom, hogy őt eszi a fene belül, mert előrébb járok, mint ő.

Tudom, ez nagyon gonosz dolog, de anno csak úgy tudtam elfelejteni, ha a hibáira koncentráltam. Muszáj éreznem, hogy jobb vagyok, sikeresebb és boldogabb mint ő, különben a múlt felőröl annyit szenvedtem.

Ez mással is van így?