Szerintetek kimeríti a szánalmasság fogalmát, ha egy békés (avagy az érzelmek kihűlése miatt történő) szakítást követően, a szakító fél teljes mértékben megtagadja az ismerősi viszonyt is?

Vannak emberek, akik nem tudják kezelni az ilyesmit. Én talán nem is a szánalmasság kifejezést használnám, hanem az éretlenséget.

Egyébként még olyan oka is lehet ennek a viselkedésnek, ha az a fél, akivel szakítottak, még érzett valamit a másik iránt, tehát nem volt kölcsönös az érzelmek elhidegülése, akkor a szakító gondolhatja azt, hogy ha barátkozik, kedves, akkor azt félreérti a másik, vagy sosem fogja tudni túltenni magát rajta.

Ismerős helyzet, én még a jókívánságokat is hanyagoltam, aztán még a köszönés is nehezére esett.. Majd meguntam és úgy voltam vele, hogy ,,amilyen az adjon Isten..."

Ez szerintem nem azon múlik hogy ,,így könnyebb elviselni", hanem hogy kiben mennyi gerinc van. Mert attól, hogy valaki köszön, vagy nem próbál már a nézésével is megölni valakit, még nem lesz rosszabb az élete talán.