Ha valakivel "szakítottam", miért "hiányzik"? Érezte már valaki ilyen zavarosan magát?

Mitől van az, ha valaki megszállottan sokat gondol egy olyan ex-ére, akit utál, idegeskedik, pedig teljesen biztos, hogy nem akar tőle semmit, de folyton analizálja az egykori kapcsolatot és annak tévedéseit.

Annak a kapcsolatnak a legnagyobb hibája, hogy az egyik elkezdte "szerelemnek" nevezni, egy idealizált képet gondolt köré, amibe egy időután beleélték magukat, miközben csalódássá vált késöbb az egész, de a felek nem beszélik meg nyíltan a problémákat, a csalódásaikat, csak úgy elfordulnak, de közben mégis valahol beleélik magukat abba az "álom képbe", ami lényegében hülyeséggé teszi az egészet. Lehető legnagyobb tévedésnek tartom már az ilyen kapcsolatokat, mégis ezen agyalok sokszor, magyarázom magamnak, hogy rossz kapcsolat volt, vagy hogy lehetett volna másmilyen, vagy éppen foglalkoztat a másik véleménye rólam, vagy a másik élete nélkülem, és ítélkezek ezeken a dolgokon, elég zavarbaejtően. Nem éreztem így magam minden szakítás után, nem egészen értem, mi bajom van ilyenkor.