Ez szakítás utáni depresszió? Normális?

3 hónapja szakított velem a volt barátom. Igaz, nem voltunk sokáig együtt, mégis nagyon sokat adott nekem ez a kapcsolat amíg együtt voltunk. Korábban soha nem gondoltam volna, hogy lehet valakit ennyire feltétel nélkül szeretni és vakon megbízni benne. Egyszerűen tökéletes volt vele minden. Aztán elhagyott, egyik napról a másikra, minden ok nélkül. Azóta sem kaptam választ, hogy mi volt a szakításunk oka, ha keresem nem válaszol.

Eleinte reménykedtem, hogy biztos majd meggondolja magát, majd hiányzok neki és visszajön. Aztán később beletemetkeztem a munkába, minden nap túlóráztam, egy perc szabadidőt sem hagytam magamnak, hogy gondolkodjak, de sajnos ennek az lett a vége, hogy lebetegedtem. Amíg az ágyat nyomtam, forró teával és lázcsillapítókkal, újra lett időm gondolkodni, eszembe jutott Ő, és miután fizikailag meggyógyultam, lelkileg teljesen belefeledkeztem az önsajnálatba. Nem mentem vissza dolgozni, úgy érzem nincs kedvem az emberekhez, nem tudok jó képet vágni a napi feladatokhoz. A barátaim folyamatosan szerveznek közös programokat, amire előtte 2-3 nappal azt gondolom, hogy majd elmegyek, aztán utolsó pillanatban lemondom. Ha mégis elmegyek velük valahova, akkor teljesen ki tudom kapcsolni az agyam, és tényleg jól érzem velük magam, de utána hazajövök az üres lakásba és végigsírom a nap további részét. Éjszaka nem tudok elaludni hajnal 4-5ig, másnap pedig alszom délutánig, egész nap semmit nem csinálok, max a boltig megyek le. Folyton Rá gondolok, és nem értem, hogy miért lett vége. Bő 1 hete tart ez az állapot és gyűlölöm így magam.

Jövőhéttől visszamegyek dolgozni, mert muszáj. Nem akarok így élni ahogy most, mégsem tudok rajta továbblépni. Eleinte azt gondoltam, hogy idővel jobb lesz, de csak rosszabb mert egyre kisebb a remény, hogy visszajön hozzám. De mégsem tudom feladni.