Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek merjem megtenni?
Szóval a történet a következő. Volt egy kapcsolatom, majdnem két évig tartott, nemrégen lett vége. Elég viharos volt, volt, hogy szüneteltünk kicsit, de idén júniusba szakítottunk. Az oka, hogy újraérettségiztem, és kicsit ideges voltam, erre ráment a kapcsolatunk. Tehát a lány szakított velem. De másnap már a szomszédjával ismerkedett... Én mikor ezt megtudtam részegen csináltam egy kis butaságot. Összefirkáltam a lépcsőházuk ajtaját alkoholosfilccel, illetve a haverjaim megdobálták az ablakát kecsapos tamponnal. Mondanom se kell, hogy kiderült, és nagy balhé volt belőle.. Végül nyárára én meg a várost is elhagytam hogy felejteni tudjak. Elmentem dolgozni az ország másik felébe. Ám nyár közepe, vége fele felkeresett, hogy ő még szeret és nem tud nélkülem élni. Mikor hazajöttem nyár végén összejöttünk újra, titokban, hogy a családja, és az én családom se tudott róla, mivel az ő családja ugyebár utál engem, az enyém meg őt nem csípi. Csak a barátok tudták.
Na most egy hónapja kb újra vége lett... belefáradtam abba, hogy titkolni kell egymást, stb.. így vége lett.. Pedig talán az édesanyja már biztatta is volna pont, hogy nekünk még van közös jövőnk, és hogy azért csináltam a dolgokat, mert szerettem. Ezt a lány mondta mikor még beszéltünk. Tehát ha minden igaz, az anyja mar kezdett enyhülni.
Piszkosul hiányzik, nagyon szeretem... minden percbe ő jár a fejemben.. Jön a karácsony, és azon gondolkozok, hogy írok neki kézzel egy levelet és elküldöm a címükre, hogy lássák mindannyian, hogy van vér a pucámban és fel merem vállalni a dolgokat, és hogy szeretem. Látná az egész család hogy mennyire szeretem még azt a lányt és, hogy mindent megtennék érte.
Nem tudom, hogy meg merjem-e tenni. Lehet hogy az apja balhézna egyet, amihez nincs kedvem... De lehet hogy épp ellenkezőleg történne, és jól sülne el a dolog.
Félek hogy ha nem teszem meg bánni fogom egész életemben, de attól is félek, hogy hogyha megteszem azzal csak még nagyobb galibát csinálok.
Szerintetek?
amikor csináltam 1,5 milliós kárt a cégnek. nem volt könnyű felhívni a főnök és elmondani neki. aztán meg égni a munkatársak előtt, de megtörtént és túléltem. Valószínűleg már nem is emlékeznek rá, max ritkán.
vannak dolgok amik előtt kell egy lélegzet vétel, de utána minden könnyebb lesz.
elég hülyén veszi ki magát ha levelezgetsz, mert arra fognak gondolni hogy most miért nem jöttél ide? úgy fognak rád nézni mint aki lehajtott fejjel jár. Érted mi a probléma?
ha valaki bűntudattal, félelemmel vezérelve teszi a dolgait, azokat úgy kezelik mint akin van mint leverni.
most ha valaki összetöri az autómat és egyfolytába bocsánatot kér, mert sunnyog, azt inkább hajlamos lesezk letolni meg elnyomni.... számon kérni mint azt, aki vállalja a felelősséget és úgy kezeli a dolgot, hogy ez midenkivel előfordul.
szóval menj oda és mond el, amit ítt leírtál. hogy szereted és hülye voltál. ennyi
Mióta volt ez a "baklövésem" az apjával eljöttek hozzánk másnap. Kiverték a balhét persze jogosan. Az apja megfenyegetett, feljelent meg nem tudom... Az anyja távol-tartási végzést akart kérni a bíróságon.
Na most az apjával azóta nem találkoztam. És ugye úgy voltunk együtt hogy a szülők nem tudtak róla.
Diákmelózni szoktam a tescoban és kb másfél hónapja bejöttek az anyjával és megláttak.
És az a lényeg, hogy előtte történt egy haláleset a családjukban és a lány eléggé maga alatt volt. Es mesélte a lány hogy mikor megláttak utána az anyja kiállt mellettem, hogy azért csináltam anno az egészet mert nagyon szerettem, és kérdezte a lányt hogy eljönne e velem szilveszterezni hogyha elhívnám meg stb. Tehát úgy gondolom hogy az anyós enyhült... A baj csak az apóssal lenne.. Abból kinézem, hogy valamit csinálna ellenem még egy levél miatt is.. Ezért tartózkodom a személyes megjelenéstől és kissé a levéltől is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!