Ha valakit elhagytak a legnagyobb bajban, elmesélné, hogyan lépett túl rajta?

19 éves vagyok. Néhány hete bekerültem a pszichiátriára, ha nagyon részletezni akarom, egy elmegyógyintézet zárt osztályára. Az ok a következő: kimerültem, az akkori párom rengeteget bunkózott velem és öngyilkossági szándék miatt bent tartottak napokig. Gyógyszereket nem kaptam, én voltam minden beteg közül a legnormálisabb, legtisztább tudatú, így kiengedtek pár nap után. Viszont a párom elhagyott, és még előtte, mikor meglátogatott, rá akarta beszélni az orvost, hogy az ilyen hülyét hetekig tartsák bent. Megértem a dühét, de annak, hogy kikészültem, a legfőbb oka ő volt. Ahogy kijöttem, onnantól kezdve nem volt hajlandó velem szóba állni. Mikor meglátogatott, kérve könyörögtem, hogy legyen partnerem abban, hogy leküzdjem ezt az állapotot, de ő hajthatatlan volt, és azt mondta, hogy nem akar velem lenni onnantól kezdve. Így otthagyott, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.

Mikor kijöttem, a Facebookon láttam rám utaló provokatív posztokat, illetve belájkolt olyanokat, hogy elsírtam magam, annyira megalázó posztok voltak ezek. Nem tudom feldolgozni mai napig, hogy miért kell engem ennyire megaláznia mások előtt. Ismerkedni sem merek senkivel, mert nem tudom, ki gondolja rólam azt, hogy a "hülyegyerek aki most jött a pszichiátriáról". Nem szeretném, ha emiatt bárki elítélne! Ha valakinek van olyan története, ahol cserben hagyták, mikor segítségre volt szüksége, az elmesélhetné nekem, illetve azt is, hogyan tudta feldolgozni. Köszönöm!