Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan érezhetném ismét azt, hogy én is szerethető vagyok és jön majd valaki, akivel tényleg egymáshoz illőek vagyunk? Ti mit tettetek szakítás után?
Amikor szakítottam a legutóbbi párommal akkor ment éppen a mozikban a Hobbit 2. része, elmentem megnézni majd elment jóllakni a MC donaldsba, majd hazamentem felbontottam egy finom édes vörösbort leültem a kertben a hintaágyra és megittam 2-3 szál cigi mellett, mondjuk eleinte hideg volt és voltak szúnyogok is.
Aztán utána ugyanúgy el kellett mennem dolgozni, mert az élet nem állt meg, aztán újra próbálkoztam lányoknál hátha összejön valami 7 elutasítás után a 8. igent mondott és vele együtt voltam idén február végéig.
most ugyanazt csinálom azzal a kivétellel h a hobbit már véget ért.
29/f
Szintén nemrég lette vége a kapcsolatomnak,szintén önbizalom hiány,aminek az se tett jót,hogy hamarabb lett neki más és még ki tudja mik voltak és nekem is egyben egy barát volt,szóval át tudom most ezt érezni.
Nem szabad miatta keseregni,nem ér annyit. Ismerkedni kell új emberekkel és észrevenni,hogy másnak is kellhetsz,sőt.
Persze az eleje sz..r,de ez nem egyik napról a másikra megy.
Így nehéz tanácsot adni,csak általánosságban lehet.Először is,ami fontos,ne kezd egyből másik kapcsolatba,előbb ezt heverd ki!
Meg kell találni az életben azokat a dolgokat, amik egy párkapcsolaton kívül is boldoggá tudnak tenni,természetesen nem az örök egyedüllétről beszélek.
Dobj egy privit,ha gondolod,beszélgessünk :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!