Hogyan viseltetek el egy fájdalmas szakítást?

Fú én nehezen.

Hetekig sírás-rívás, nem is törődtem semmivel, senkivel, egyszerűen képtelen voltam bármivel is foglalkozni az önsajnálaton kívül.

Aztán adtam magamnak egy pofont, hogy na jóvan elég, berúgtam úgy istenesen (másnap eldöntöttem, hogy soha többet nem iszok :D), aztán elkezdtem folytatni az életem. Programokat szerveztem, egyedül, és rájöttem, hogy élvezem. Egyedül mentem moziba, egyedül mentem el sétálni, egyedül ettem-ittam ezt azt, új hobbikat, sportot, ilyesmiket kerestem, kerestem munkát-tanultam, ilyesmi.

Amikor rendbe jöttek a dolgok, és nem érintett érzékenyen a pasitéma - mert amúgy minden srácot egy undorító sz.rházinak gondoltam, aki csak átverni és kihasználni akar - akkor ismerkedtem új arcokkal, és ez felrázott.

A lelki fájdalmat nem lehet megspórolni. A szakítást a lélek gyászfolyamatként éli meg. Vagyis a szakítást meg kell gyászolni, és utána tovább kell lépni.

Millió módja lehet a feldolgozásnak. Beszélgess az érzéseidről a barátadinak, akik türelemmel végighallgatnak akár többször is. Nyavalyogj nyugodtan saját magadnak úgy, hogy megírod önmagadnak levélben, hoy mit érzel, aztán ünnepélyesen elégeted azt. Mindenkinek saját magának kell kitalálnia, hogy miképpen tudja feldolgozni a veszteséget.

Látod, az előző futni ment, aludt...

Nálam a leveles módszer vált be. Te! Én írtam vagy száz oldalas levelet saját magamnak, mire minden fájdalmamat kiírtam magamból.

Kívánom, hogy mielőbb megszabadulj a györtődéstől, és tovább tudj lépni a veszteségen!! Minden jót!

Intenzív önsajnálat – addig, amíg erre van igényed, és nem megy át erőltetett önkínzásba. Tehát sok sírás, ezt elősegítő depis zenékkel, érzések leírása, feszültség levezetése mozgással, és sok panaszkodás akinek csak lehet. Alkothatsz is valamit, rajzold/fesd le a fájdalmat, nem kell hozzá tehetség. Meg én még azt is csináltam ilyenkor, hogy mindig mikor éppen belémhasított a fájdalom, mert pl. eszembe jutott valami emlék, húztam egy strigulát. (Ha ezt következetesen csinálod, látni fogod, ahogy napról napra kevesebb lesz, és az jó.) Ezalatt ha úgy érzed, semmi értelme elmenni bulizni, impulzusokra vadászni, mert úgyis csak rá gondolnál, akkor az úgy is van.

Viszont ha már kezd napi programponttá válni a szenvedés, már kezded olykor elviselhetőnek érezni az életet, a sikító ürességből sima unatkozás lesz, akkor jöhet a megújulás. Ilyenkor érdemes változtatni mindenen, amin lehet és szeretnél, akár frizura, elfoglaltság, lakás átrendezése, vagy új emberek közt mozogni (azt már ne kérdezd tőlem, hogy ez utóbbi a gyakorlatban hogy működik).