Most komolyan azért szakított, mert sírni láttam? Úgy érzi, hogy megsemmisült, mint férfi?

1,5 éve voltunk együtt, tegnap szakított velem. 28 éves férfi.

Egy ideje már sokat veszekedtünk és nagyon nagy részben amiatt, hogy iszonyatosan nem volt hozzá türelmem. Úgy költöztünk össze, hogy előtte nem volt önálló sose, az anyjával lakott. Sokan mondták, hogy ez ennyi idősen gyanús, de azt mondta nekem mindig, hogy ő önálló és normálisan csinál házimunkát is. Sajnos nem igazán az és nagyon idetépő volt, hogy mindenért szólni kell neki és mindent el kell magyarázni, mert nem tud normálisan csinálni semmit. Ha szóltam, hogy például ne úgy mosogasson, hanem amúgy, akkor még le is tette a szivacsot, hogy akkor csináljam én úgy ahogy nekem tetszik. Ez volt a hozzáállása mindenhez! A karácsonyi készülődés miatt még feszültebb vagyok, mint szoktam, emiatt pedig a szokásos nyűglődése miatt már kissé hangosabban szóltam, a szokottnál, mert ebben a helyzetben tényleg minősíthetetlen volt már az egész. Nagyon meglepődtem, mert elkezdett sírni. De nemcsak kicsit könnyezni, hanem összegörnyedve zokogott szinte mint egy gyerek, semmire nem reagált, amit mondtam és nem hagyta abba, bármit mondtam.

De az igazi pofon az volt, hogy már megbeszélésről se lehetett szó, mert közölte, hogy szakít. Így Karácsony előtt 2 nappal!!! El is ment az anyjához, és még ő mondta nekem, hogy a januárt azzal indítsam, hogy költözzek innen ki, mert az ő nevén van az albérleti szerződés. Más mondandója nincs felém, hajthatatlan, bedurcizott, nem kommunikál. Miért csinálja ezt? Ha végig gondolok mindent, akkor csak arra tudok jutni, hogy a durva bőgés után megszégyenült és nem tud még rám nézni sem, és az is rádob egy lapáttal, hogy azért kezdett el sírni mert sokadszorra lett már leszidva, és rájött, hogy nem tud ebben a kapcsolatban férfi lenni. Csak jól esne ha legalább beismerné nekem ezt zárásként, mert azt hittem afelől nincs kétség, hogy szeretjük egymást.

Szóval azért nagyon rosszul esik... Legalább az ajándékokat odaadhattuk volna egymásnak.