Szakítás vagy esély?

Az utóbbi időben egy dilemmával küzdök a párkapcsolatommal kapcsolatban. A jelenlegi párommal közvetlenül az első kapcsolatom szakítása után ismerkedtem meg, és számára én vagyok az első komoly kapcsolat. Az elején voltak problémáink, mint sok más kapcsolatban is, és volt egy pont, amikor úgy éreztem, véget kell vetni ennek, ezért szakítottam vele. Azonban ő továbbra is keresett, oda jött ahol lakok és végül adtam neki egy újabb esélyt. Azóta eltelt két év, és már egy éve együtt is élünk.

Az utóbbi 2-3 hónapban a kommunikáció szinte teljesen megszűnt, és több heves vita alakult ki köztünk. A párom gyerekkori traumái miatt néha agresszívebben reagál a helyzetekre, mint szükséges lenne, bár biztosított róla, hogy sosem bántana fizikailag, és ezt el is hiszem neki. Viszont, vita közben gyakran megakadályoz abban, hogy elhagyjam a szobát, és sokszor túlságosan is drámaian reagál különböző helyzetekre. Mindezek ellenére ő egy szeretetteljes és figyelmes ember, aki állandóan kifejezi, hogy mennyire fontos vagyok neki, és komoly tervei vannak velem.

Van azonban egy másik probléma is, ami zavar: ha más fiú ismerőssel beszélek, még akkor is, ha nincs semmilyen hátsó szándék, ő féltékenyen reagál, emiatt több baráti kapcsolatom is megszakadt. Néha ez nem zavar különösebben, de néha nagyon is hiányoznak ezek a kapcsolatok. A párommal egymás mellett álltunk a nehéz időkben, és segítettünk egymásnak feldolgozni a múltbeli sebeket, de sajnos néha újakat is okoztunk egymásnak.

Most lehetőségem lenne elköltözni a környékről egy új munka miatt, és tudom, hogy ha szakítanék, nem jönne utánam. Ez azonban nagyon nehéz döntés, mert nem szeretnék neki fájdalmat okozni. Amikor jól mennek a dolgok, és figyel rám, minden tökéletesnek tűnik, bár a vitáink – bár ritkák – napokig elhúzódnak. Legutóbb elmondtam neki, hogy nem vagyok biztos benne, hogy folytatni szeretném ezt a kapcsolatot, és megállapodtunk abban, hogy adunk magunknak egy hónapot. Ha ez idő alatt nem változik semmi, akkor talán el kell engednünk egymást. Azóta próbál változtatni, és jelenleg úgy viselkedik, mint az „ideális” társ, de félek, hogy ez csak átmeneti, és közben ott van bennem az érzés, hogy talán tovább kellene lépnem, és újrakezdeni az életem máshol.

A családom azt tanácsolja, hogy hagyjam el, de ők sosem kedvelték igazán, mint ahogy senkit sem a környezetemben, így nem tudok teljesen az ő véleményükre támaszkodni. Nem vagyok biztos abban, hogy hogyan tovább, és bármilyen külső véleményt szívesen fogadok, mert most úgy érzem, kívülről talán tisztábban látható a helyzet.Nem tudom, hogy fontos információ vagy nem de ha bele gondolok hogy nelkule kell lennem mindig el kap a sírás és felel belegondolni hogy mi lessz velem nelkule mert tényleg egy nagyon jó ember.