Szakítottak már veled? Miért és hogy reagáltál?

Mindannyian voltunk már így.

Nem úgy fogalmaznék, hogy nem volt méltóság benned, hanem elárasztottak az érzelmeid.

Ne szégyelld magad, az ember nem egy robot, nem tudja mindig szabályozni az érzelmeit.

Nincs benne semmi szégyellnivaló.

Legközelebb már tudatosabb leszel, és jobban kezeled a szituációt.

Múlt héten szakítottak. Nem olvassa az üzenetemet, nem hív

Mégcsak ki se mondta, hogy vége és ennyi volt

Igen, de azokkal a lányokkal csak állandó dugópajtik voltunk, találtak maguknak olyat, akivel jártak, így velem nem folytatták.

Hogy reagáltam? "ok", elmentünk szinte mindegyikkel valahova egy teára, vagy ilyesmi, majd 2 puszi és szia :) Az egy megint másik kérdés, hogy utcán ha látjuk egymást, nem mindegyik akar köszönni :)

Megpróbáltál mindent, hiszen nem akartad, hogy vége legyen. Ez természetes, ne érzed rosszul magad miatta, csak azt mutatja, hogy vannak érzéseid.

Most viszont már hagyd ha így alakult. Foglalkozz magaddal, dolgozd fel és legyél boldog :)

Én ilyen téren szerencsés vagyok, két hosszú, sok-sok éves kapcsolataimban én szakítottam.

Viszont volt egy majdnem kapcsolatom ahol végül a srác azt mondta, hogy visszamegy az exéhez.

Na az pokoli volt...előtte mikor ezt közölte nem sírtam, erősnek mutattam magam. Aztán mikor elment jött minden...utána pedig hónapokig szenvedés.

A jó hír, hogy idővel jobb, sokkal.

31/N

Szavesen megosztom mindenkivel a sztorimat. Velem igen, 15 év együttélés után. Én akkor voltam 41 (F) ő volt 33 (N). De ez régen volt.

1998-ban jöttünk össze, én akkor 26 éves srác voltam, ő meg egy érettségiző diáklány és óriási szerelem volt. A szüleim példája alapján arra számítottam, hogy örökre együtt maradunk, a mi családunkban sosem voltak válások, max megözvegyülések. Tehát amikor ő azt mondta, hogy eltávolodtunk és nem érez semmit már (nem volt bántó és nem voltunk balhés, drámás pár) és elmegy, akkor kb az egész világról alkotott kép omlott alapjaiban össze bennem. Én összvissz annyit hibáztatok őbenne, hogy hiába ajánlottam fel előzőleg, hogy bármit úgy gondol, hogy rosszul csinálok, állok elébe és tanulok a hibákból, ő csak nyimnyámmogott, nem volt a kommunikáció nagymestere.

Aztán a szakítás utóélete. Sajnos férfi létemre ez a 2013-mas szakítás teljesen rottyra tett. Jobban megviselt, mint apámat, amikor anyánk meghalt, mert ott nem kellett emberben csalódnia. Itt nekem viszont igen. A szakítás után kb 3 hónap masszív ivászat, szippászat, aztán igyekeztem kinyílni a világra, következő tavasszal újjászületve belevetettem magam a bulizásba és az éjszakai életbe, amiket a párom (exem) mellett nem lehetett. Őt magát már pár hónapra rá elengedtem, tehát nem a személyét vágytam vissza, hanem magát azt a fílinget, hogy az embernek van egy párja. Nagyon nagy csalódás volt ez nekem, de ugyanakkor empatikusabb énem alapján azt mondom, hogy önzés lett volna elvárnom, hogy maradjon úgy, hogy őbenne ez már nem az, ami az elején volt.

Szerencsére ilyen nőgyülölő tipik incel nem lett belőlem, de ahol eltörsz ott leszel erős. Hát én olyan erős lettem hogy mindörökre kötődési problémákkal küzdök. Azaz lett utána más, de nem tudok bízni, nem tudok fejest ugrani egy kapcsolatba, nem tudok 100% kötődni. Inkább egy ilyen kicsit autonóm, kicsit fásult, olyasmi lett a hozzáállásom, hogy a párkapcsolatokat túlértékeltnek látom mások esetében. Most is van párom, de nem hosszú vagy rövid a póráz, hanem nincs. Hetente töltünk együtt időket, de nem lakunk együtt. És nem is igénylem már. Autonóm, az agglegényélet és a párkapcsolat hibridjét élem, mindegyik jó oldalát kiemelve.

Fiatal koromban sokszor átéltem.

Hiába voltam jó alakú, szép arcú, mivel bántalmazó közegben nőttem fel, nagyon szeretetéhes voltam és bántalmazó kapcsolataim is voltak.

Mindig azt hittem hogy világ vége van.

Kigyógyultam a szüleim bántalmazásából, lett önbizalmam.

Én szakítok ha valaki nem felel meg, mert már nem azt nézem hogy én elég jó vagyok e neki hanem fordítva.

Mindenki átéli ezt.

Velem pl 1x azért, mert nem akartam lefeküdni a sráccal. Okát nem kérdezte, csak azt hitte húzom az agyát. Egy telefonbeszélgetés közben letette, aztán másnap skype-on szakított velem 😅 Szánalmas hülye... Akkor eléggé megviselt pár napig, ma már kiröhögném. 36 éves fejemmel már semmit se veszek fel. Ha menni akar, hát menjen. Nem tartom vissza.

Nagyon nem mindegy ám, hogyan szakítanak veled, és milyen volt előtte a kapcsolat.

Pár nappal ezelőttig azt hittem, én vagyok túlérzékeny, hogy egy szakítás ennyire megvisel. Aztán megnéztem egy sereg videót, a legkülönfélébb szakemberek beszélnek ezekben bizonyos személyiségtípusokról, toxikus kapcsolatokról és a szakítás módjáról és hatásairól. És ugyan minden szakítás fájdalmas, ezekből a videókból egyértelműen kiderül, hogy szakítani is lehet szélsőségesen kegyetlenül, érzéketlenül, súlyosan traumatizáló módon.

Ne szégyelld magad, semmi rosszat nem csináltál.