Ha egy férfi a párkapcsolataiban egyáltalán nem kötődik a nőkhöz, tehát bármikor el tudja engedni őket, és egy cseppet sem viseli meg a szakítas, az jó?

Szerintem mindenkinek vannak kötődései, a jéghidegnek tűnő embereknek is vannak fájdalmas élményei, emlékei.

Egy biztos, senki nem léphet ki a saját medréből. Az érzelmes megtanulja, hogy ne tartsa oda a nyakát még egy harapásra, a jéghideg pedig csak addig tud fájdalmat okozni amíg hagyod neki. Tehát minél előbb el kell húzni a bántalmazó közeléből, a saját érdekedben.

A jéghideg azért szerencsésebb típus annál aki odavissza ráncigál, mert az egyértelmű kidobás mindig tisztább, gyorsabban túlélhető, mint a kicsit azért szeretlek, gyere vissza századjára is alamizsnákkal operálók.

Ahhoz hogy erre válaszoljak, meg kell értened, hogy mi is a boldog élet titka. Erről nagyon sokat tudnék beszélni, de próbálom rövidre fogni: Több élettapasztalat, és egyébként az összes vallás azt állítja, hogy a boldogság kulcsa nem az örömök hajszolása. Ezt láthatod abból is, hogy azok az emberek a legboldogtalanabbak, akiknek mindenük meg van, míg a szegény családokat figyelve azt látod, hogy semmijük sincs, mégis boldogok. Nagy ugrással: Én arra jutottam, hogy a boldogság titka az, hogy önmagad helyett a többi embert helyezed a központba. Ezt nem csak párkapcsolatban lehet megélni (lásd pl. papok, szerzetesek), de most szorítkozzunk csak erre a változatra. Ha azért lépsz párkapcsolatba, hogy kihasználd a másikat, azzal az örömöket hajszolod, de igazán nem nyílsz meg. Ha azért vagy a kapcsolatban, mert a másikat önmagadnál is jobban szereted, és szívesen áldozod az életedet arra, hogy örömöt okozz neki (ennek nyílván vannak fokozatai, ez mondjuk már a házasság szintje), akkor képes vagy önmagadat adni falak nélkül. Normál esetben a párod is ugyanúgy érez feléd, így kölcsönösen ismeritek egymás hibáit, mégis elfogadjátok azt, és ezzel együtt szeretitek egymást. Ez a biztonságérzés, hogy valakinek valóban számítasz, és nem csak azt a képet látja, amit sugallani akarsz, hanem önmagadat, nagyobb örömet okoz, mint bármi más ezen a világon.

Vannak viszont emberek, akik mikor megnyíltak mások felé, kiszolgáltatottságban bántották őket, ami miatt nehezebben bíznak meg másokban, és nem mernek megnyílni. Nem mer kötődni a másikhoz, mert attól fél, hogy ha önmagát adná, akkor a másik elhagyná emiatt. Ez a kötődési probléma. Az ilyen kapcsolatoknak állandó része a félelem (mégha ez nem is tudatos). Nem egymás felemelése a cél, hanem önmaguk felemelése, melynek következtében igazából egymást húzzák le. Ezt tudnám még folytatni, de a lényeget remélem sikerült megértetnem.