Miért nehéz szakítani?

2 éves kapcsolat, az utóbbi időben elég sok veszekedéssel. Én a problémát abban látom, hogy nem lehet felé kritikát megfogalmazni, segítő szándékkal tanácsot adni se (akkor se ha kéri), az meg hogy el mertem mondani, számomra mi problémás a kapcsolatunkban egyenesen támadásnak vette. Azt gondolom, hogy első sorban kommunikációs problémáról van szó (ő szó nélkül elvonul ha vitázunk, otthagyva engem a szituban es sokadik alkalomra se érti, hogy ez felém nem működik, így nem tudok konfliktust kezelni). De ha párterápiát hozok fel, ami tök jól segíthetne kommunikációt fejleszteni, azt ugyanúgy támadásnak veszi, nincs arra szükség, "rég rossz ha az kell".

Ha épp nem vitázunk, akkor viszont nagyon szeretett teljes, figyelmes, ölelkezős, kifejezi mennyire szeret stb. És én ezt nem is vitatom, de ez a fajta konfliktus "kezelés" a részéről felőröl. Már látom előre, hogyha megpróbálnék leülni vele ezt elmondani, akár csak annyit, hogy én így nem vagyok boldog, szigorúan figyelve arra, hogy ne őt támadjam a szavaimmal, akkor is kiforgatná arra, hogy én vagyok a szemét és valójában ezt meg ezt gondolom/mondom és neki milyen rossz.

Ezek alapján tudom, szakítani kellene, mégse megy könnyen, mert ettől függetlenül szeretem a normális énjét, tök jól kialakitott közös életünk van, vannak tervek a következő hónapokra, sok dologban ugyanazt gondoljuk, a világ dolgairól tök jól el tudunk dumálni. Mindezt felrúgni nagyon nehéznek tűnik és újra kezdeni nulláról, új albiban, új környéken stb. Nem az egyedülléttől tartok, elotte évekig voltam full önálló és szerettem, most is van néha hogy vágyok ilyen én időkre.