Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális hogy hiányzik? Könnyebb lett volna ha nem haraggal válok el tőle?
Nem volt kapcsolat, de szinte az volt hivatalos kimondás nélkül. Én léptem ki belőle végül, mert annyira toxikus, bántó volt hogy már mentálisan is nagyon megviselt a vele való “majdnem kapcsolat”. Mindketten kapcsolatot akartunk de nem jutottunk el odáig., állandó viták és fikázások mentek (főleg felém és arra hogy sosem voltam elég jó)
Tudom jól hogy jól döntöttem, de már eltelt közel 5 hónap, volt próbálkozása hogy felkeressen. Nem váltunk el jóban, ő ragaszkodni akart hogy ne haragban váljunk el. Nekem annyi fájdalmat okozott lelkileg, annyira megcsorbította az egész önszeretetem hogy nem engedtem, csak azért hogy a lelkiismerete jobb legyen..
Én azóta elköltöztem messzebbre, próbálok ismerkedni, de nem sikeresek a randijaim/nem akarok komolyat. Esténként arra gondolok, hogy megölelem, vagy a szexre (nagyon szerettem vele) vagy úgy néha csak a jobbik pillanatainkra. Szeretnék továbblépni, valójában lezártam ezt magamban, de nem jön senki
Pl néha a helyekre emlékeztet, ahova közös terveket szövögettünk, stb.. nem volt jó kapcsolódás de azt a pár jót, vagy az elejére a “kapcsolatunknak” sokat gondolok
Mit tegyek? A nosztalgia néha elfedi azt a sok rosszat, amiért valójában elhagytam és nem bánom
Vagy elkellett volna harag nélkül váljak tőle és most könnyebb lenne?
Mindkettőnket megviselt az elválás annak ellenére hogy nem működtünk, a srácot kifejezetten
L
Most még vannak emlékek, amik bevillannak vele kapcsolatban, lehet, hogy lesznek is...Viszont hidd el, elmúlik idővel a rossz érzés, ha bekopogtat egy újabb szerelem, közömbössé és válik majd talán.
Te szeretted, de láthatóan ez kevésnek bizonyult, hiszen ha komolyan/őszintén gondolta volna veled az illető, most is melletted lenne egy építő jellegű kapcsolatban. Te is érzed, mennyire mérgezően hatott rád és a megérzések nem hazudnak. Ha továbblépés jár a fejedben, jól gondolod szerintem!...
Ha verbálisan bántalmazott téged akkor még a hatása alatt vagy. Manipulált a végén is egyértelműen miszerint ne haragudj rá. Lehetséges, hogy ha békében váltattok volna szét akkor ugyanúgy felkeresett volna, hogy kezdjétek újra.
Ha rajta agyalsz még 1 év múlva is akkor érdemes lenne szakemberhez fordulni mert rossz kötődési mintáid lennének. Egyébként mint írták előttem ne ismerkedj míg túl nem lépsz rajta teljesen. Nem vagy rendben és nem fair mást kihasználni, hogy jobban légy legalább egy kicsit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!