Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » 8 hónapja ért véget egy több,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

8 hónapja ért véget egy több, mint 10 éves kapcsolatom, de még mindig hiányzik néha. Ez normális?

Figyelt kérdés

Januárban mondtuk ki, hogy vége és februárban költöztünk szét. A tavasz maga volt a pokol, nehezen eltem meg a szakítást, nem is beszéltünk egymássa azért, hogy könnyebb legyen. Nyáron jobb lett sokkal, már azt hittem, hogy túl vagyok rajta. De az utóbbi 1-2 hétben megint hiányzik és úgy érzem, hogy szeretnék vele lenni.

Ő persze már rég túl lépett rajtam, hónapok óta mással jár. Bár az is igaz, hogy már nem szeretett igazán az utolsó 1-2 évben, így érthető, hogy könnyebben túl van rajtam.


Vagy talán csak azért hiányzik, mert az utóbbi 1 hónapban semennyit sem kommunikálunk? Előtte azért váltottunk pár mondatot néhány naponta, 1-2x találkoztunk is a nyár folyamán.


2023. szept. 18. 18:08
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Nekem nem volt 10 éves a kapcsolatom, csak 5, én is hasonlóan éreztem. Utána tudatosítottam magamban, hogy miért is mentünk szét, és idővel ráeszméltem, hogy nem maga a személy hiányzik, hanem amit akkor éreztem, amikor még minden jó volt vele. Ezután el tudtam fogadni, hogy hiába lenne mellettem, az már nem az lenne, ami hiányzik nekem, így tovább is tudtam lépni.
2023. szept. 18. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Igen, ez normális. 10 év nagyon hosszú idő, megszoktad, hogy ott van és ehhez képest 8 hónap nem sok ahhoz, hogy teljesen túllépj ezen. Neki azért más, mert mint írtad, ő az utolsó 1-2 évben már nem szeretett és így ő már akkor elkezdte elengedni ezt a kapcsolatot, így ezzel előnyben van. Nem veled van a baj, ha neked több idő kell. Az is lehet, hogy most azért hiányzik jobban, mert amúgy is nehezebb időszakod van és emiatt érzed magányosabbnak magad most, hiányzik hogy legyen valakid. Próbáld meg mással lekötni magad, az segíthet átlendülni ezen. Lehet ez az is, hogy több időt töltesz családdal, barátokkal, de az is, ha elkezdesz egy új hobbit. Igazából mindegy, csak ne otthon szomorkodj, mert nincs jobb dolog, mint róla gondolkozni.
2023. szept. 18. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

#1: igen, valószínűleg ez is benne van, hogy nem is maga a személy hiányzik, hanem azok az idők amikor jól megvoltunk és fiatalabbak voltunk mint most. Oka van annak, hogy szétmentünk és próbálok erre koncentrálni :)


#2: tanulok nyelveket, fejlesztem magam a karrieremben, eljárok edzeni és találkozok is másokkal, de valahogy mindig eszembe jut napközben is.


mindenesetre próbálom ezeket a gondolatokat elhessegetni :)

2023. szept. 19. 13:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!