Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tiltottad már le az exed?
Ha igen miért?
Volt már olyan hogy le tiltottad? Utána hónapok múlva fel oldottad? És újra tiltás? Miért tetted?
Mi áll ennek a hátterében?
Á, dehogy...
Életem szerelme, azt hiszem. Legalábbis eddig nem szerettem mást jobban nála.
Felváltva igen, majd visszaoldottuk egymást. Egy időben pedig párom is exnek tűnt és tiltottuk egymást. Bonyolult mind a kettő, jelenleg exszel sem vagyok rosszban. ^.^ Távkapcsolat volt, csúnyán szakítottunk, kicsit bekattanva bekavartam valamit, letiltott, majd meg akarta beszélni velem, nem jutottunk odáig, innen nem emlékszem pontosan... De társkeresőn megtaláltuk egymást, jót beszélgettünk, és már nem vagyunk tiltva.
35/F
Igen.
Azért, mert ő volt az egyetlen volt barátnőm, aki mint kiderült jó ideje tudta, hogy nem akar már tőlem semmit, de idézem "én nem tudok szakítani". Azaz elkezdett úgy viselkedni, hogy én szakítsak vele.
Ezzel pedig tudatosan elpazarolt becsléseim szerint kb 3 hónapot az életemből, és ezt én soha nem fogom megbocsátani neki. Mind a telefonszáma, mind a fb profilja le van tiltva azóta is, és így is fog maradni életem végéig, nehogy valaha fel tudja velem venni a kapcsolatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!