Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kértem tőle valamit, nem változtat, akkor szakítsak?
5 éve vagyunk együtt a párommal, nekem ő az első. Van egy baráti társasága ahova ki szokott járni, és volt is hogy beszélgetett ott lányokkal, a lányok pedig rácuppantak, egyből kikeresték social médián, jelölgették lájkolgatták, stb. Annyit kértem a páromtól hogy ezeket mellőzze. (Én ilyen generációjú és beállítottságú vagyok, nem kell szidni, ennyi.) párom 3 napja nem volt képes azt mondani hogy rendben, akkor figyelek ebben a jövőben, hanem csak veszekszik velem, aztmondja papuccsá teszem, stb. Emellett nem lépett a kapcsolatunk szintet az évek alatt, alig találkoztunk csak 2-3 napot úgyis hogy mindketten otthon ültünk, mert ő gépezni akart és nem volt rám több igénye, nem mentünk sehova csak a szüleivel mert sose volt pénze, én egy rossz albérletben vagyok, nem érdekelte, ő otthon a szüleivel, nem is dolgozik, csak a számítógép a fontos. Nekem csak ő volt mert minden barátnőm a pasijával él és foglalkozik, programozik, szülők közül csak egy van messze, és nagyon idős.
Itt nem a lányokról van szó. Az fáj ebben az egészben, hogy megkértem valamire hogy változtasson miattam mert nekem az zavaró, és nem tette meg. 3 napja nem alszok, csak sírok mert rosszul esik hogy nem változik értem, mikor ő ugyanúgy korlátokat állított fel és én miatta változtattam a dolgokon. Nemtudom mi lesz ha később is lesz olyan dolog ami zavar, tökmindegy hogy mi, de őt nem érdekli, csak az egója beszél belőle, és nemtudom mennyire szerethet ha nem változik értem.
Jogosan szakítok?
24/L 28/F
Ugyan én még csak 8 hónapja vagyok kapcsolatban és mi sem élünk együtt, 5 év után már az is sokat elmond, hogy ti nem éltek együtt. Ha a te albérletedbe nem is tud beköltözni, arra minimum törekednie kellett volna, hogy közösen költözzetek el egy másikba.
Szerintem téged csak a félelem láncol hozzá, hogy nem akarsz újra szingli lenni, egyedül maradni, foleg hogy a barátaid se elérhetőek gyakran. Fiatal vagy még ahhoz, hogy elkotelezd magad egy ilyen ember mellett.
#5
Az aztán tényleg kvára magas léc, hogy kapcsolatban ne rakja körbe magát más nőkkel. Ha nem elég egy, akkor maradjon szingli a faszi.
#5
látom megragadtad a lényeget te kis liberalista, "egyenjogúság" élharcos.
Értelmezni meg én fogok?
#9 egyáltalán nem tartom szánalmasnak, rengeteg ember fordul itt tanácsért a többi felhasználóhoz, az a szánalmas hogy te itt nyomorékoskodsz
Pusza
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!