Ő akarta, hogy menjek, de most már azt akarja, hogy maradjak?

6,5 év együttélés után szakítottunk tegnap a párommal, én 29N ő pedig 30F. Sose volt jó a kapcsolatunk, semmilyen közös programot nem szerveztünk, ő nem dolgozott 1,5 hónapnál tovább a mentális problémái miatt. Én pedig rengeteget, emellett otthon is rám maradt minden, az anyjáékkal élünk (már csak 1 hét és lelépek), mindenki full igénytelen, a házat eszi a retek stb. Egy darabig bírtam, hogy mindent rámhagytak, és mellé a kedves párom is egy bunkó paraszt volt velem mindig. Tegnapelőtt kiderült, hogy van neki egy eléggé általános eü baja, a háziorvoshoz mondtam, hogy kérek időpontot neki, nem jött be, nem vették fel a telefont a rendelőben. Felkelt kb délután 4-kor, elkezdett veszekedni, miért nem ébresztettem fel, ő menni akart. Mondtam, hogy miért nem tudtad akkor magadnak intézni? Mire a válasz az volt, hogy ha ugatni tudok csak, akkor mondjam hogy mikor takarodok már el. Így felhívtam a barátnőmet (úgy, hogy hallja), lebeszéltem egy dátumot,megírtam a munkahelyre a rendkívüli felmondást, és a cuccaimat bedobáltam zsákokba, van hová mennem

Ezek után elmondta, hogy én vagyok a hibás, amikor hazaérek, mást se csinálok, csak piszkálom, veszekszem vele, ő mindent megtesz (a saját ruháit nem mossa ki, ha 3 napot melózom egyben, akkor is nekem kell az 1-2 szabadnapomon mosni, és nem 8 órában dolgozom...), de nem tudja a mentális bajait kezeltetni, stb. Rengetegszer megbántott. Én is küzdök depresszióval, mégis eljövök dolgozni, hogy neki legyen internet, kaja, cigi, és annyit sem érdemeltem, hogy legalább a hálószobánkban rendet tartson, vagy elmenjen bevásárolni, amikor én hulla vagyok, és nincs kedvem. Vagy alszik, vagy gépezik. Ezután a beszélgetés után még jött oda hozzám, meg akart csókolni, hogy akkor tényleg el akarok menni? Mondtam, hogy igen, mert nagyon sokszor megkaptam, ha valami nem tetszik, akkor takarodjak. Már nem akarom menteni ezt az egészet. Hogy értessem meg vele hogy nem kizárólag én vagyok a hibás, és hogy most tényleg vége van?