Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális hogy ezt érzem annak ellenére hogy annyit bántott?
Volt egy pár hónaposan, hivatalosan ki nem mondott ismerkedésem, ami kb olyan volt mintha együtt lettünk volna. A srác nagyon sokszor bántott, kitriggerelt, nem volt elégedett a testemmel, folyamatosan sorozott hogy milyennek kéne legyek. Nem akarom részletezni de állandóan ambivalenciában voltam, végül kiléptem nagy nehezen belőle.
Most újra felkeresett, nem akart tőlem semmit, bennem nagyon sok harag van, azóta is amiket okozott az önértékelésemben és az önszeretetemben. Jóban akart elválni, ami persze nem hangzik rosszul, de ennyi ostorozás után blokkoltam mindenhonnan.
Most beszélgettünk, sokat nosztalgiáztunk (véletlen egy helyen fel tudott keresni) Ő nem ismeri el mennyit alázott, szerinte én túlzok, és ő nem is cseszegetett, ami röhej. A lényeg, hogy picit megnyugodtam, most hogy beszélgettünk. Sőt, elkezdtem hiányolni, naponta rámjön azóta a sirás, hogyha talán megtudtam volna felelni, ha jobban szeretett volna, ha..
Közben elfelejtem hogy nagyon undorítóan bánt velem sokszor, az egész életminőségem romlott még vele voltam azalatt a pár hónap alatt, mégis titkon hiányolom, a képet, minket, az elejét, amikor még minden jó volt...
Vagy ezek a toxikus emberek ezt hozzák magukkal? Nem ismerte el a bántásait, bocsánatot kért, de szerinte én túlzok,én csak túl érzékeny vagyok. Azért keresett meg, mert még nincs túl rajtam, vagy nem tudta feldolgozni hogy leblokkoltam a kontaktot?
Konkrétan pár hónap alatt tényleg tönkretett. Hogy az én testem senki se fogja elfogadni, menjek kondiba. menjek edzeni. Az, hogy sportoltam, nem érdekelte. Menjek oda ahova ő mondja, csak az a jó! étrend, kaja, miért eszek szr kaját? "Zavar, hogy híztál" mégis lefeküdt velem... és állandó jelleggel mondta és mondta, megölelni nem akart, mert ment kalóriát számolni, mert neki egy aktus után összebújni "terhes"volt, telefonozott mellettem. Küldök egy képet hogy épp külföldön vagyok, reakció: na ebből legalább nem lóg ki a hájas beled (úgy, hogy magas vagyok,és NEM vagyok dagadt)
Másokat kigúnyolt a testalkatuk miatt, ezeket hallgattam. Mások fikázását, sötét humort. Szóltam, engem ez bánt, megtalálta a saját triggereimet. Ha elmentem egy pszichológiai kutató előadásra, röhögött azon hogy minek ? (mert homofób is volt)
És még rengeteg ilyen. Sose az értékeimet erősítette, csak ígérgette. Kérnem kellett egy ölelést. Ne adjak neki puszit, ha elmegyek, mert zavarom az alvását...és még ezer ilyen
Most meg: hát, én voltam az akaratos,(igen, tényleg az lettem a vége felé mert alap dolgokat próbáltam megteremteni) én negatív vagyok (világ legpozitívabbjaként ismernek) és labilis. Igen, egy ilyen ember mellett senki nem lett volna pozitív. Soká hagytam és tényleg eléri hogy te érezd magad a hibásnak, mikor a barátaim is próbáltak tőle menteni
Nem ferdítek, én nagyon sokszor próbáltam apróságokban kedveskedni, minden jókedvem, kedvességem LEROMBOLTA. olyan ideges lettem mellette, hogy leléptem. Azóta visszaállt az egyensúly és sokkal boldogabb lettem
"A nàrci elèg erős rá"
Kérdező, igazából ez egy spektrum. Tehát eltér, hogy őt ez mennyire érinti. De amiket leírtál róla, azok alapján egyértelműen van benne valamennyi, és az se szerencsés, sőt. Szóval itt az egész kezdeti love bombing szakasz amire azóta is visszagondolsz és vágyakozol rá. Ott a te önvádad hogy te rontottad el, mi lett volna ha jól csinálod stb (ezt is ő szugerálta beléd egyébként). Ott van hogy szerinte te vagy túlérzékeny. Ott van az is, hogy folyamatosan építi le az önértékelésedet, a múltban pl ezekkel az elváráslistákkal hogy miknek kell megfelelj, és a burkolt vagy kevésbé burkolt sértegetéseivel amiért nem olyan vagy. Ott van a visszaporszívózás is, hogy megjelent és úgy alakítja ismét a hatása alá kerülj. És ami a legfontosabb, ott a teljes ambivalens kötődésed felé, az nagyon nagy jel tud lenni. Főleg hogy most a jelenben is ez a fajta hülye kettőség indult be azonnal, nem? Na ebbe lehet beleőrülni igazán.
Javaslom olvasgass nárcizmus témában, te magad is meg fogod látni végül mi a helyzet. És tudni fogod mit kell tenned. Mert amíg mi mondjuk és nem te tapasztalod meg tudatosan újra, tisztán látva hogyan és mit művel, addig sokszor sajnos túl erős a vonzásuk.
18. Ez egy nagyon értékes komment, köszönöm, hogy időt szántál rám! Ha egy kicsit kiegészíthetem: véleményem szerint (kéretik ezt nem félreérteni ) a "Totál etikátlan manipulációs praktikákkal élnek folyamatosan, gyakorlatilag a vérükben van és ösztönből jön" részből csupán az "etikátlan" jelző az, ami miatt negatívvá válik a mondat értelme. Mert pl. ide tartozik a "kicsit szebbik oldalamat mutatom első randin" is, ami szintén manipuláció, csak mértékkel etikus tud maradni.
"nem kellene szerintem irigyelni azokat sem, akik nárcival akadtak össze"
Fú, nem, nem irigylem... "Kívánom neked sose legyen ilyen tapasztalatod." Nekem sajnos volt benne részem. Szóval ezt én kívánom neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!