Mit gondoltok a szex miatti szakításról?

Mit gondolok? Nem gondolom, hanem lassan tudományosan is megalapozható következménynek látom:

Noha egy fecske nem csinál nyarat, de amint ez egy társadalomban, többségiként eluralkodik, akkor hosszú távú következménye: összeomlás, háború. Valódi háború, nem egyes emberek egymás közti, pitiáner harca.

A szakítások elterjedtségével ez a szokás önfenntartóvá válik, és következményei - a kutatások szerint - kb. 2-3 generáció után bontakoznak ki.

Az elterjedése 1968-hoz, a szexuális forradalom kibontakozásához köthető, amely óta már 5 évtized is eltelt (ez min. 2 generáció). Valójában feltehető, hogy egy növekvő jóléti állapot előzi meg, jelen esetben a fogyasztói társadalom eluralkodása a II. világháború újjáépítési szakasza után.

Tényszerűen a lehetőséget J. D. Unwin vizsgálta, aki még 1934-ben kiadott egy összefoglalót a kutatásairól. Ebben szoros összefüggést talált a korlátok közé szorított szexuális szokások (pontos nevén: szigorú monogámia) hirtelen enyhülése, lazítása és egy felvirágzott civilizáció hanyatlása, bukása között. A 15 tényszerű eset mindegyikében ez a bukás mindig megtörtént ettől, s csakis ettől, soha semmi mástól!

A mai biokémiai és agykutatások felfedték ennek a mechanizmusát, mindezek hormonális hátterét.

A lényeg azonban már 15 éve ismert: a hamar megkezdett szexuális együttlét az esetek háromnegyedében szakításhoz vezet. A szex kb. 5 éven belül - ha nincsen korlátok közé szorítva - mindenképpen unalmassá válik, noha maga a szexuális aktus mellékhatása éppen egy kötődési mechanizmus kialakulása pár hét alatt az oxitocin nevű hormonunk szex alatti bőséges termelődése miatt. Az orgazmus (amit az endorfin hormon generál) csak "arra jó", hogy az örömérzet kiváltásával egy függőséget alakítson ki (néhány aktus uán), ugyanúgy mint egyébként a mesterséges drogok teszik a szenvedélybetegekkel. De a drogokhoz hasonlóan, az élvezetből egyre több, és egyre minőségibb kellene, ha az aktust csak önmagáért, az élvezetért tesszük, korláttalanul használva, akár nap mint nap.

Mivel a dopamin hormonon alapuló élvezeti mechanizmusunk kimerül (= dopamin-rezisztencia), hiába a kötődés, új partnerben látjuk a megoldást.

A kötődés - ténylegesen - örökre szól (ez az agynak a hippokampusz régiójában rögzül), tehát nem múlik el, ám a szakítás által olyan rejtett feszültségek generálódnak, melyről nem tudunk ugyan, de megváltoztatják a további életünket, viselkedésünket. Sokkal hűtlenebekké válunk, és sokkal könnyebben szakítunk aztán, s ezzel az otthagyott társunkat is csak tovább mérgezzük (ő is olyan lesz).

Tovább részletezni hosszú lenne, hogy miként rombolja le egy egész társadalom mentális állapotát, mindezt olyan területeken is, amely nem a szexszel kapcsolatos. Végkifejlet (azaz napjaink): Számos - új keletű - függőség kialakulása, s azokban az élvezetekre vágyódás, kényelem iránti vágy, a társas kapcsolatokban is (legyen mihamarabb amit ÉN akarok), s ezzel mások gyakori leértékelése, s ezzel azok bántása, felturbózott érzékenység a mások általi bántások iránt, gyakran paranoiás képzelgésekkel ötvözve, depresszióra való hajlam, s a nehézségekkel, erőfeszítésekkel járó tevékenységekbe való belefogásnál motiváció hiány (bár a vágy nagy rá, hogy megtegyük), s ebből a legsúlyosabb: utódok, és azok felnevelésének vállalása megcsappan, ebből egyre súlyosbodó, helyi népességfogyás, s fiatalként a tanulásra való készség lebénul. Ebből idővel (ma, amikor az idősek lassan elfogynak) szakemberek, s a kreativitás hiánya, s ezáltal a kényelmet adó infrastruktúrák működése elhal, Általános elégedetlenség, minden apróságban bajok látása, a bajok másban ill. a körülményekben keresése, közben magunkat felmentjük.

A lényeg: egyfajta gyermeki követelőző állapot, ám mindezt abban a szülői szerepben adjuk elő (mint mindennek a tudója), amely szerepre nem vállalkoztunk, utódaink hiányában.

Ez a mérgezett hangulat a történelmi tapasztalatok szerint háborúhoz vezet, noha azt senki sem kívánná.

Az idő eljött. Tényleg érdemes volt a fejlett nyugaton százmilliószámra elhagyni a társunkat a szex miatt? Mert - bár egy fecske nem csinál nyarat, de - a fecskék már 50 éve százmilliószámra vannak.

#12 Tényleg zseniálisan leírtad, én is köszönöm! Annyit tennék még hozzá, hogy egy kapcsolatban a szex úgy működik, mint egy ragasztószalag, amivel a másikhoz kötöd magad. Ha több emberrel lefekszünk, ez a ragasztószalag elkezd kikopni, egyre kevésbé ad kötődést. Pont ezért a sokadik partner után már tényleg képes az ember érzelemmentes szexre, de ez cseppet sem jó hír, ugyanis ez a ragasztószalag segít összetartani a kapcsolatot a nehéz időkben (pl. amikor jön a gyerek). Persze sok minden más is összetart, de miért rontanánk az esélyeinket? Csak mert abban a pillanatban jól esik? Ne viselkedjünk gyerekként...

Visszatérve a témára: Ha azért szakítasz vele, mert a személyisége olyan, hogy nem illetek össze (pl. amit #10es írt, bár biztosan hamarabb is kiderülhetett volna neki, ha szán rá időt), akkor azzal teljesen egyetértek. Ha azért szakítasz vele, mert neki nem elég hosszú, vagy nem tudja olyan jól csinálni, mint más, de egyébként emberként teljesen jól összeilletek, akkor nem értek vele egyet. Egy kapcsolatban a szex nem a cél, hanem az eszköz. Nem ezalapján kell dönteni.

Mi a feleségemmel házasságig vártunk, és cseppet sem bánom, hogy így tettünk. Igen, biztos vagyok benne, hogy van olyan nő, akivel sokkal jobb lenne a szex, én mégis őt választottam feleségemnek, és elfogadtam őt olyannak, amilyen, minden gyarlóságával együtt.

Ne keressétek a tökéletes társat, mert olyan nem létezik. De mégis ki lehet alakítani egy boldog kapcsolatot, ha önmagáért szereted azt, akit választottál.