Van értelme küzdeni a kapcsolatunkért vagy szakítsak?

Barátommal 6,5 éve vagyunk együtt (ő 33, én 27). Nagy volt a szerelem közöttünk, mindketten azt gondoltuk, hogy megtaláltuk a megfelelő társunkat. Talán ezért is tudom nehezen meghozni ezt a döntést, mert nehéz elfogadnom, hogy lehet hogy tévedtem...

Több évig a szüleinél laktunk, mert nem tehettük meg, hogy külön költözzünk.Amikor megismerkedtünk én még tanultam, egyszerre 2 szakmát is. Emellett időhiányában nem volt mindig munkám. Az ő keresete pedig nem volt túl biztos, mert vállalkozó. Azt mondta, hogy ő nem tudja elképzelni, hogy Magyarországon éljen, én pedig hajlandó lettem volna külföldre költözni vele. Megbeszéltük, hogy félre teszünk és költözünk. Csakhogy borzasztóan felelőtlenül bánik a pénzzel, rengeteget tud költeni, emelett pedig többször nincs munkája, minthogy lenne. Emiatt mindig kitoltuk a kiköltözést. Kezdtem megunni, hogy a szülőknél lakunk. Könyörögtem, hogy költözzünk el, de azt mondta, hogy nem keresek eleget, neki pedig bizonytalan a bevétele. Amikor előléptettek és többet kerestem, akkor is kereste a kifogásokat, mert szerinte értelmetlen az albérlet. Csak elvesz a kiköltözési keretből. De a kiköltözési keret pedig nem igazán gyarapodott... Mondtam, hogy nem tudok tovább ott élni, el akarok költözni, így végre már féléve külön lakunk a szüleitől. De már azt érzem, hogy nem kellett volna összeköltöznünk. Nagyon kényelmes típus, nem szalad a meló után, ezért 3 éve alig van neki. Jelentős adótartozását halmozott fel, de nem igyekszik, hogy folyamatosan legyen munkája. A hivatalos ügyeit nem intézi.

Emellett el is hidegültünk egymástól. Sokszor jobban szeretek a barátaimmal egyedül elmenni valahova, rajta meg látom, hogy ez nem tetszik neki. De ha közös programot szerveznék, akkor azt érzem, hogy teher neki. Közös témáink se nincsenek sokszor. Még mindig ugyanazokról a dolgokról beszél, mint a kapcsolatunk elején. Hogy milyen sz*r ez az ország, bezzeg külfdön... Teljesen beleragadt ebbe.

Itthon se igazán segít be, én főzök, mosogatok, mosok, takarítok, szervezem a bevásárlást. Most éppen megint nem dolgozik, egész nap videókat néz, éjjel van fent, nappal alszik, ameddig én dolgozok.

Egy hónappal ezelőtt leültettem és elmondtam neki, hogyha nem tudunk ezen változtatni, akkor nem fogunk tudni együtt élni. Ettől nagyon megijedt és 2 hétig igyekezett, aztán kifulladt. Amikor próbálok vele beszélni, sokszor azt érzem, hogy kifogásokat keres vagy engem okol valamiért.

A barátaim szerintem ennek a kapcsolatnak nincs jövője, hiába egy jó ember, hiába intelligens egyébként.

Anyám azt mondta, hogy minden kapcsolatban vannak ilyen problémák és a férfiak sokszor ilyenek, hogy "anyáskodni" kell felettük. Anyósom is leszólt, hogy ez depresszió miatt van így, és én nem kezelem megfelelően a helyzetet, nem segítek neki.

Én meg kezdek kiégni, hogy mindent szervezek, hogy nincs ebben partnerem. De közben sajnálom, mert szeretem és bűntudatom lenne, ha elhagynám ebben az állapotban.