Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy legyek ezen túl?
Szakított velem a barátnőm mert már nem szeret, én viszont nagyon szeretem és hiányzik is nagyon, folyton rá gondolok. Sajnos van egy olyan tulajdonságom ami neki nem tetszett de nem mondta, már csak a kapcsolat vége felé szólt, hogy őt ez zavarja, ekkor már valamennyire kiszeretett belőlem, de én még próbáltam visszahódítani, azt mondja látja is a változást, de már teljesen elmúlt részéről a szerelem. Legszívesebben visszamennék az időbe és máshogy csinálnám.
Ami viszont a baj hogy a kapcsolat végén már szinte egyáltalán nem bújt hozzám, a csók se olyan volt mint régebben, egyszavas válaszokat adott, mindig kedvetlen volt velem, elég kevés szeretetet adott, én viszont még így is mindennél jobban szerettem, mindig próbáltam a kedvébe járni, ugyanakkor rosszul is esett, hogy ő nem viszonozta a szeretetem, de most még így is ebben a állapotában is hiányzik nagyon.
Az idő a barátod haver.
Ugyanezen mentem keresztül, 4 hónapja dobott ki a volt nőm.
Azt hittem, hogy soha nem leszek túl rajta de kiderült, hogy ő olyan gyorsan talált valakit, hogy az már kb vicc kategória.
Na ebből vonj le kettő következtetést.
1. Hamar találni fog valakit, ha még ez nem történt meg, erre készülj fel, szar érzés lesz.
Ha egy nő ilyen szinten gyorsan lezár egy kapcsolatot, ott sokszor már van egy harmadik fél, ha meg egyelőre csak láthatáron is, de ott van.
2. Gondolkodj el azon, hogy ő mit hibázott a kapcsolatban, légy szíves ne mérgezd magad azzal, hogy csak neki kellett a te hibáidat elviselnie, mert ez totális öngól.. volt neki is bőven és ezeket is tartsd szem előtt, ne csak a szépre gondolj, láss reálisan.
Nehéz időszak, de nekem rengeteget segített az(tudom, hogy ezt furcsa olvasni) mikor megtudtam, hogy már van valakije, ráadásul egy bohóc, onnantól én úgy voltam vele, hogy oké rendben.. én nem kellettem bármennyire is könyörögtem neki, hogy beszéljük meg, más viszont kb azonnal kellett.. tehát akkor én miért is szomorkodjak miatta?
Fel a fejjel, idővel tényleg jobb lesz, de ne ragadj bele túl sokáig, az nettó önkinzás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!