Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért visel meg,hogy exemnek a szakítás után 3 hétre rá már lett valakije?
Uh 19-es. Ez nem semmi. Mekkora trauma már egy ilyen. Nem is csodálom amit megéltél, ez pláne nem az a helyzet, hogy ne gyászold, keress mást. Egy jó érzésű embert simán kettétör egy ilyen helyzet, sokan ilyenkor csúsznak le. Nagyon sok erő kellett hozzá, hogy kijöjj, és túléld ezt.
És ezzel nem kicsinyíteni akarok egy szakítást, ha valakit szeretünk, akkor mindkettő nagyon fájdalmas. De ez elég megrázó még olvasni is. Remélem az élet kárpótolt.
Még jó, hogy zavar.
Két esetben van ilyen hamar új párja valakinek. Vagy megvolt már kapcsolat közben is, csak 3 hét után vállalták fel, vagy kapcsolatfüggő és gőzerővel keresett valakit, akivel gyorsan összejöhet.
Kell neked az ilyen?
Tiltsd le mindenhonnan, mert nincs szükséged arra, hogy őt nézegesd. Egyéként én akkor is kivoltam, amikor az exemnek 10 hónappal a szakítás után lett új barátnője, ugyanis őt már a kapcsolat közben is ismerte, és visszagondolva voltak gyanús jelek. Igen, várt vele, meggyászolt, de attól még rohadt gáz, hogy már akkor kinézte magának, amikor még együtt voltunk, de amúgy 4 hónappal szakítás után már ráhajtott, csak a csaj húzta még az időt. Úgyhogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy téged zavar, hogy az exed 3 hét után már túl van rajtad (látszólag).
Sajnos ha ő szakitott, es egybol 3 het utan lett is valakie, akkor teged mar nem szeret es a masik partner volt az ok ami miatt szakitott veled. Egyszeruen nem te kellesz neki hanem ő.
Ebbe semmi fele gozerovel kereses nincs. Altalaban gozerovel mindig az keres valakit akiVel szakitanak, es a szenvedo fel probalja bizonyitani feltekennye tenni a volt parjat ezzel.
Tök természetes amit érzel. Jókat írnak a többiek. Én is így éreztem magam, amikor láttam hogy az exemnek a szakítás után négy hónappal nője lett, akinek még a keresztneve is ugyanaz volt mint nekem:D amikor láttam, akkor már eltelt 9 hónap, teljesen továbbléptem. Ami itt zavart minket az az egónk: Ő miért lépett túl ilyen hamar? Nekem ez miért nem megy? Miért nem szenved ő is?
Az az igazság aki ilyen hamar lép, a kapcsolat alatt sem szerethetett már igazán. Az exem után én is megismerkedtem egy sráccal, akivel nem jöttem végül össze. Neki is lett valakije azóta, hallottam. Mit éreztem? Irigy voltam, nagyon. Borzasztó szomorú, csalódott (ő nagyon próbálta a dolgokat köztünk, de nem lett belém szerelmes) Hogy neki sikerült, engem elfelejtettek, hogy nekem nem járhat boldogság.
De végeredményben elvagyok magammal, nem kergetem a dolgot. Éld meg az érzéseid, engedd meg magadnak! Majd jön valaku
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!