Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Eléggé kétségbe vagyok esve,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Eléggé kétségbe vagyok esve, a volt barátnőm újra együtt akar lenni velem, hogyan döntenétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Három évet voltunk együtt, januárban szakított velem a barátnőm, borzalmas heteket éltem át utána, h nincs mellettem a szeretett nő, akivel el akartam képzelni életem hátralévő részét. Szerinte túlságosan szeretem, túlságosan ráakaszkodtam, az utolsó hetekben el is hidegült tőlem, majd fogta magát és elköltözött a szüleihez, onnan pedig pár hétre rá a barátjához.

Ha véletlenül én is bementem utána a fürdőszobába az ollóért, letámadott, h miért követem őt, nem igaz, h nem tudok nélküle létezni, holott nem is őt követtem, hanem véletlenül úgy alakult, h nekem is a fürdőszobában volt dolgom. Ilyen apróságok voltak.

Én pont nem úgy érzem, h bármikor is ráakaszkodtam volna, mert mindig adtam neki teret az ügyes-bajos dolgaihoz mindazok ellenére, hogy sokszor ölelgettem, szeretgettem, odabújtam hozzá. Sose tartottam pórázon.

Elmondása szerint pár hónapja most együtt van egy idősebb férfivel, aki viszont a szexen kívül nem igazán adja meg neki azt a törődést, szeretetet, amit tőlem megkapott.

Ami miatt lényegében legutoljára végleg kiborult az az volt, h megkérte tegnap a párját, h nézze már meg a lapockáját, mert nőtt oda neki napozás után egy apró szépséghiba, egy pici pattanás, majd a barátja azt mondta neki, h nincs az a pénz, h ő bárkin pattanásokat nyomkodjon. Elmesélte, h a szexen kívül nincs köztük semmi összebújás, szeretgetés.

Elmondta, h nagyon hiányzok neki, hiányoznak a közös programok, összebújások és az, h mindig támogattam, mellette álltam.

A barátjával is elmennek kirándulni, szórakozni, néha kap egy puszit vagy megfogja a kezét, de semmi több. Ridegnek érzi a barátját.

Én nagyon szívesen elkezdeném vele újra, mert nem múltak el irányába az érzelmeim, szeretem őt, de nagyon félek, h csak átmenetileg akarna velem lenni, amíg nem talál valaki mást.



2023. jún. 3. 13:01
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Na akkor hagy fájjon most neki is. Én igy lennék vele. Nem vigasztalgatnám az biztos.
2023. jún. 3. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
11. Inkább, hogy neked ne fájjon. Mert az ilyennél elképzelhető, hogy ismét lelép majd időspasikázni.
2023. jún. 3. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Marmint a barátja miatt vannak most fájdalmai lelki vagy ilyesmi ezért kaparna szerencsétlen vmi vigasz pótlék után. Nem tenném meg neki ezt a szivességet.
2023. jún. 3. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
90%
Huh ilyen egy langyosvrislit ami te vagy te jó isten. Ha hivatalos helyen kell az adataid megadnod nyilatkozd magad nőnek.
2023. jún. 3. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
82%
14. :'D
2023. jún. 3. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Szerintem Neked nem ő, hanem a kapcsolat hiányzik. Három év nem kevés. De ha igazán szerelmes lennél, akkor nem tetted volna fel ezt a kérdést, hanem az első szóra visszafogadtad volna akkor is, ha tudod hogy hibát követsz el.

Úgyhogy először a saját fejedben és érzelmeidben tegyél rendet, és azután döntsd el hogyan tovább.

2023. jún. 3. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Azért ex, mert elmúlt és valami nem működött.



Ha túl ragaszkodó vagy, próbálj meg ezen picit változtatni, mert az a leendő embert is el fogja ijeszteni.

2023. jún. 3. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!