Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a francért alakul ki az exemmel kapcsolatban ilyen álom rendszeresen, kb. évente? Ennél jobban hogyan engedjem el?
Idén augusztusban lesz öt éve, hogy szakítottunk. Akkor nagyon ronda dolgokat művelt velem, szóval semmi okom rá, hogy bármennyire is visszatérjen az életembe, sőt ha jól tudom, már házas ember.
Tegnap történt velem két átlagos esemény, az egyik, hogy egy jóbarátom facebookján láttam, hogy járt New Yorkban, illetve megismerkedtem a társasházunkban egy új szomszéddal, aki egy feltűnően szép lány, és tökre szimpatikusak voltunk egymásnak.
Valószínűleg a fenti két dolog hatására az éjjel azt álmodtam, hogy az exem rámírt Skypeon (sohasem használtunk Skypeot), hogy hazatér New Yorkból látogatóba (fingom sincs, hogy hol él most, de jó eséllyel Magyarországon), és szívesen meglátogatna. És a következő pillanatban már ott volt velem a korábbi közös lakásunkban, feküdtünk a közös ágyunkban, és beszélgettünk. Ezután eltűnt mellőlem, és felébredtem.
Mióta felébredtem, reggel óta padlón vagyok, és folyton ez az álom jár az eszemben. Holott tényleg semmi közöm már az exemhez, pl. ha rám írna, hogy találkozzunk, nosztalgiázzunk, szép szavakkal elutasítanám a meghívást, és nem mennék el.
Az az érdekes, hogy ilyen hasonló álom legalább évente egyszer előjön az exemmel kapcsolatban, főleg tavasszal, amikor ismerkedős hangulatomban vagyok. Van erre valami reális magyarázat? Én úgy érzem, mindent megtettem már az elengedés érdekében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!