Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan vegyek a pofonért és a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan vegyek a pofonért és a kihajításomért revansot úgy, hogy én nem ütöm őt meg? Nekem van igazam?

Figyelt kérdés

A barátnőm a héten megpofozott és szó szerint kihajított.

Tudni kell, hogy nagyon elkényeztették a szülei, emiatt a világhoz való hozzáállása felnőtt nőként is érdekes maradt. Még a saját apja is félrehívott egyszer és mondta, hogy bizonyos szempontból nagy gyerek fejben, vigyázzak rá, mert nem annyira ismeri a felelősséget és a pénzügyekehez sem ért, még akkor is szenvedtek vele otthon, amikoer 25 évesen élt ott, de ki nem merték tenni, mert soha nem bírna egyedül élni.

Szóval nem én találom ki, mint egy "gázlángozó", divatos "nárcisztikus" bántalmazó, hanem a saját apja szólt előre.


Amiket mondott, az évek során meg is tapasztaltam, nagyon sokszor kellett magyarázni dolgokat, szólni, ha felelőtlen, stb.

Így működött is, mert hallgatott a szavaimra.


Történt viszont az, hogy nyáron munkahelyet váltott, és épphogy többet kell kicsivel dolgoznia az új munkahelyén, de 2x annyi pénzt kap, mint az előző helyén. Azóta tabu az összes pénzügye, és követelte, hogy külön kasszán legyünk. Már nem hallgatja meg a véleményem semmiről, de tudom, hogy az életvezetése ugyanaz a katasztrófa, csak már hozzá sem lehet szólni érte.

Folyamatosan impulzusvásárlásai vannak, sérthetetlennek hiszi magát. Külsejével kapcsolatban nem volt önbizalma, de már sérthetetlennek érzi azt is. Japán iskoláslány stílusú kockás szoknyában, vagy konkrétan egy arasszal térd felett végződő műbőr szoknyában megy be dolgozni, és úgy húzza már ki a szemeit, mint ahogy a tini lányok szokták, hogy még a szeme sarkán túl is folytatódik még bőven a fekete vonal. Mindezt 30 éves nőként.

Reggelente szorgosan megcsinálja ezeket, a hajával is eltölt 15-20 percet, de ugyanakkor a nagy igényességben az egészségével nem foglalkozik, nem megy orvoshoz azzal, hogy 1-2 havonta minimum megy a hasa, hasmenéssel pedig tovább dolgozik home office-ból, eszében sincs orvoshoz menni, szóval a háziorvosának sem lehet szólni, mert hivatalosan nincs papír arról, hogy milyen gyakran betegeskedik.

Amikor ezt a minap kifejtettem neki, és szóltam úgy mint régen, hogy megint felelőtlen, nem így működik az élet, akkor elborult. Sose hallottam még a hangját sem emelni, de most fejhangon rikácsolt velem, aztán szinte nekifutásból jött felém és lendületből vágott le nekem egy bő tenyeres pofont. Aztán kivborogatott mindent az ikeás dobozaiból a nappaliba, betette a dobozokba a cuccaim nagy részét és szó szerint KIRÚGDOSTA őket a lépcsőházba. Még arra sem méltatta, hogy felemelje, a lábával taszigálta ki és felszólított, hogy menjek, ahová akarok, különben hív ismerősöket akik segítenek "meggyőzni" engem, hogy jobban teszek, ha húzok.

Szóval kénytelen voltam elhúzni.


Holnap mehetek a többi cuccomért, abban egyeztünk meg. Egyáltalán nem kért bocsánatot, sőt, hozzám is vágta, hogy milyen boldog, és hogy velem együtt akkor már a phaszfej apját is kitörölte az életéből akkor már, szóval ki kis tisztogatást rendezett. Tudni kell, hogy az anyja tavaly vált el az apjától, szóval szerinte ez okozott nála még így 30 évesen is mentális furcsaságokat, alapból nagyon az anyja felé húzott de azért a szülei sokéves stabil házassága adott neki egy helyes példát arról hogy egy felnőtt kapcsolat hogy működik, szóval rádob egy lapáttal, hogy összedőlt benne ez a kép is.


Hogyan téríthetném észhez és torolhatnám kicsit meg, amit csinált?

Egyáltalán normális viselkedés ez? SOHA nem emelte a hangját, ha erősen kértem valamire, nem is ellenkezett, ha tudta, hogy igazam van. nem lehet ilyenkor kérvényezni valahol, hogy vizsgálja meg egy szakember, vagy valami?



2023. jan. 28. 15:24
1 2 3 4 5
 41/50 anonim ***** válasza:
95%

Nem olvastam végig a válaszokat, csak a kérdés kifejtését.

Nekem a sztoriból az jön le, hogy a csajt az apja próbálta felnőttként is gyerekszerepben tartani, hogy kontrollálhassa, aztán mikor otthonról el tudott költözni, és végre megszabadult tőle, megkapott a nyakába téged, aki ugyanezt csinálta vele, mert a kedves papa már előre kiokosított. Szerintem éveken át gyűlt benne a düh a lekezelő bánásmód miatt, csak valószínűleg bele volt nevelve, hogy el kell ezt fogadnia a férfiaktól. És ez most túlcsordult és robbant, ezért nem bírt uralkodni magán és rakott ki úgy, ahogy. Az is beszédes, hogy a kedves mama is megszabadult időközben a férjétől, jó eséllyel vele is ezt csinálta a pasi.

Szóval a tanácsom, hogy egyszerűen hagyd békén, kapott ő már tőled elég szart szerintem. És kicsit gondolkozz arról, hogy mennyire is vagy kontrollmániás, esetleg nárcisztikus.

2023. jan. 28. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/50 anonim ***** válasza:
94%
Magad miatt keress fel szakembert, mert beteg vagy.
2023. jan. 28. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/50 anonim ***** válasza:
94%

Nem kell észhez térítened, már észhez tért, amikor kihajított. Csoda, hogy eddig kibírta melletted szerencsétlen. Magadat vizsgáltasd ki inkább!

Ezt pedig jegyezd meg: Minden nő azt vesz fel, amit akar, úgy sminkel, ahogy akar, és úgy szórja a saját pénzét, ahogy akarja.

2023. jan. 28. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/50 anonim ***** válasza:
9%
Adott anyuci apuci pici szeme fénye, akinek mindent megvettek, de kellett egy pasi is a tökéletes életéhez díszletnek. Mivel visszabeszéltél, kiraktak. Most kaptál az élettől egy lehetőséget, hogy felnőj, és teljes értékű életet élhess, legyél hálás érte, és vissza se nézz, nemhogy bosszú, meg ilyenek.
2023. jan. 28. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/50 anonim ***** válasza:
0%

Lehet, hogy kiszemelt magának már valakit.

De mindenképpen vess véget az életed ezen szakaszának, nem komplett a nő.

2023. jan. 28. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/50 anonim ***** válasza:
2023. jan. 28. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/50 anonim ***** válasza:
100%
De szeretlek titeket, akik megkeresik a kérdéseit :)
2023. jan. 28. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/50 anonim ***** válasza:
100%
Igen türelmes volt barátnőd, hogy nem még tavaly februárban vagy még előbb hajított ki, de szerencsére, ha késve is, de megjött az esze.
2023. jan. 28. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/50 anonim ***** válasza:
100%
Január óta ezen nyafogsz? Menj el kezeltetni magad, súlyos gondjaid vannak fejben viccen kívül.
2023. ápr. 17. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/50 anonim ***** válasza:
100%
Az apja nem fogad be? Csudiszép lenne, szidnátok a nőket, ők meg röhögve élnék világukat. :)
2023. ápr. 18. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!