Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan vegyek a pofonért és a kihajításomért revansot úgy, hogy én nem ütöm őt meg? Nekem van igazam?
A barátnőm a héten megpofozott és szó szerint kihajított.
Tudni kell, hogy nagyon elkényeztették a szülei, emiatt a világhoz való hozzáállása felnőtt nőként is érdekes maradt. Még a saját apja is félrehívott egyszer és mondta, hogy bizonyos szempontból nagy gyerek fejben, vigyázzak rá, mert nem annyira ismeri a felelősséget és a pénzügyekehez sem ért, még akkor is szenvedtek vele otthon, amikoer 25 évesen élt ott, de ki nem merték tenni, mert soha nem bírna egyedül élni.
Szóval nem én találom ki, mint egy "gázlángozó", divatos "nárcisztikus" bántalmazó, hanem a saját apja szólt előre.
Amiket mondott, az évek során meg is tapasztaltam, nagyon sokszor kellett magyarázni dolgokat, szólni, ha felelőtlen, stb.
Így működött is, mert hallgatott a szavaimra.
Történt viszont az, hogy nyáron munkahelyet váltott, és épphogy többet kell kicsivel dolgoznia az új munkahelyén, de 2x annyi pénzt kap, mint az előző helyén. Azóta tabu az összes pénzügye, és követelte, hogy külön kasszán legyünk. Már nem hallgatja meg a véleményem semmiről, de tudom, hogy az életvezetése ugyanaz a katasztrófa, csak már hozzá sem lehet szólni érte.
Folyamatosan impulzusvásárlásai vannak, sérthetetlennek hiszi magát. Külsejével kapcsolatban nem volt önbizalma, de már sérthetetlennek érzi azt is. Japán iskoláslány stílusú kockás szoknyában, vagy konkrétan egy arasszal térd felett végződő műbőr szoknyában megy be dolgozni, és úgy húzza már ki a szemeit, mint ahogy a tini lányok szokták, hogy még a szeme sarkán túl is folytatódik még bőven a fekete vonal. Mindezt 30 éves nőként.
Reggelente szorgosan megcsinálja ezeket, a hajával is eltölt 15-20 percet, de ugyanakkor a nagy igényességben az egészségével nem foglalkozik, nem megy orvoshoz azzal, hogy 1-2 havonta minimum megy a hasa, hasmenéssel pedig tovább dolgozik home office-ból, eszében sincs orvoshoz menni, szóval a háziorvosának sem lehet szólni, mert hivatalosan nincs papír arról, hogy milyen gyakran betegeskedik.
Amikor ezt a minap kifejtettem neki, és szóltam úgy mint régen, hogy megint felelőtlen, nem így működik az élet, akkor elborult. Sose hallottam még a hangját sem emelni, de most fejhangon rikácsolt velem, aztán szinte nekifutásból jött felém és lendületből vágott le nekem egy bő tenyeres pofont. Aztán kivborogatott mindent az ikeás dobozaiból a nappaliba, betette a dobozokba a cuccaim nagy részét és szó szerint KIRÚGDOSTA őket a lépcsőházba. Még arra sem méltatta, hogy felemelje, a lábával taszigálta ki és felszólított, hogy menjek, ahová akarok, különben hív ismerősöket akik segítenek "meggyőzni" engem, hogy jobban teszek, ha húzok.
Szóval kénytelen voltam elhúzni.
Holnap mehetek a többi cuccomért, abban egyeztünk meg. Egyáltalán nem kért bocsánatot, sőt, hozzám is vágta, hogy milyen boldog, és hogy velem együtt akkor már a phaszfej apját is kitörölte az életéből akkor már, szóval ki kis tisztogatást rendezett. Tudni kell, hogy az anyja tavaly vált el az apjától, szóval szerinte ez okozott nála még így 30 évesen is mentális furcsaságokat, alapból nagyon az anyja felé húzott de azért a szülei sokéves stabil házassága adott neki egy helyes példát arról hogy egy felnőtt kapcsolat hogy működik, szóval rádob egy lapáttal, hogy összedőlt benne ez a kép is.
Hogyan téríthetném észhez és torolhatnám kicsit meg, amit csinált?
Egyáltalán normális viselkedés ez? SOHA nem emelte a hangját, ha erősen kértem valamire, nem is ellenkezett, ha tudta, hogy igazam van. nem lehet ilyenkor kérvényezni valahol, hogy vizsgálja meg egy szakember, vagy valami?
#33: en is felismertem a stilusarol. Tavaly olyasmi sztori volt, hogy egy munkatarsat akarta felszedni mert az kedves volt vele, de a csajnak volt parja es nem akart a kerdezotol semmit, erre az elkezdte a lanyt osztani a munkatarsak elott, mire a lany szamonkerte hogy mit kepzel magarol, miert nem tud egy visszautasitast melton elfogadni.
Mindket tortenet ugyanarrol szo, a kerdezo a felsobbrendu, o a valaki, ot nem lehet elutasitani, o meg fogja torolni hogy igy bannak vele, stb stb.
# Emlékeztek arra a kérdésre, hogy a kérdező csaja egy nem túl jól fizetett helyen dolgozott, ahova szívességből vették fel, a kérdező nyomta be és meg sem becsülték.
Majd a csaj talált egy jobban fizető melót, ahol szárnyal és a kérdező fel volt háborodva, hogy milyen pofátlan húzás volt felmondani ott ahova ő benyomta, milyen ciki neki, hogy megtűrték szívességből a csaját, az meg kellemetlen helyzetbe hozta ezzel, hogy felmondott... és amúgy is, nagyon kezd megnőni a korábban kis halk, meghunyászkodó lány önbizalma és ő most mit tegyen, hogyan térítse észhez... na, gyanítom, ez itt a folytatás:)
Miért van olyan érzésem, hogy a pofont nem a barátnőd adta neked, hanem fordítva történt?
Szerintem ebben a történetben te vagy a pszicho. Azt gondolod, hogy meggyőzheted arról,hogy beteg és akkor talán visszamegy hozzád.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!