Tényleg velem van a baj? Én álltam hozzá rosszul a dolgokhoz?

Volt egy lány, akivel ismerkedtem mostanában.

Eddig főként telefonon beszéltünk, de ott konkrétan 4-5 órát is akár, és nem fogyott el a téma. Találkozó és összebújás, együttalvás volt már nem is egy, és ott is minden működött, aminek működnie kell egy kapcsolathoz.

Most nemrégiben sajnos családon belül elég komoly betegség ütötte fel a fejét (édesanyám daganatos lett), műtét, kezelések. Mivel egyedül van - sajnos édesapánk már rég elhunyt - így csak ránk, a gyerekeire számíthat. Mivel nekem van autó, én hordom kezelésre és én maradtam mellette a műtét és az azt követő lábadozás alatt is. (Persze a kezelések utáni felügyeletet igyekszünk megosztani, mert azért az megviseli.)

Most a lány részéről konkrétan én lettem lehordva egy szar, szemét, utolsó bunkónak, hogy mi az, hogy én Édesanyámat elé helyezem. Pedig ez abszolút nem erről szól. Én többször egyeztettem vele, hogy akár jöhet velem akkor is, amikor mentem haza (simán meg tudta volna oldani), de erre mindig az volt a válasz: "Foglalkozz azokkal, aki fontosak, velem meg nem kell!"

A baj az, hogy én már elkezdtem belezúgni, de most nem tudom van-e értelme folytatni, mert őszintén szólva az ügyhöz való hozzáállása eléggé mellbevágott.

Tényleg én vagyok a szemét?