Szakítottam, s nem bántam meg a döntésem, mégis ha arra gondolok mással leszek, úgy érzem, hogy megcsalom a volt párom, miért érzem ezt?

Sziasztok. Januárban szakítottam a volt barátommal, 6 évet voltunk együtt, lassan 3 hónapja hogy elköltözött.

Őszintén szólva úgy vélem mind a ketten kellettünk hogy ez a kapcsolat ide jusson. Évekig zsörtölődtem vele mert elég sokat elkezdett inni, s nem volt egy nagyon szorgalmas ember. Én szakítottam vele (ő egyáltalán nem akart szakítani) , s a végén már nagyon vártam, hogy elköltözzön. Akárkivel beszéltem róla azóta, kihangsúlyoztam hogy alapjában véve ő egy nagyon jó ember, nem mondhatok rá rosszat, s kívánom, hogy egyszer találja meg az igazit. Akármiben kell segíség neki /nekem, a másikra számíthatunk.

Így hogy eltelt egy kis idő s lecsillapodott a sok kusza érzés, sajnálom hogy ez a kapcsolat ide jutott, bár én nem tudnám vele újra kezdeni, még mindig úgy vélem, hogy ez a legjobb döntés volt mind a kettőnknek. Persze még sokszor most is pityergek néha-néha az "elvesztett" 6 év miatt, de én úgy érzem hogy tovább tudtam lépni. Van a munkahelyemen egy kolléga, akinek tetszek, mindig olyan áhítattal s csodálattal néz, s bevallom nagyon jól esik, s nekem is tetszik ő, egyre gyakrabban keresem én is őt a szememmel. Mégis ha arra gondolok, hogy közelebb kerülhetnénk egymáshoz, akkor olyan érzésem van, mintha megcsalnám a volt párom.

Se a tovább lépést, se az ismerkedést nem akarom erőltetni, egyre jobban érzem magam egyedül, s tudom, ilyenkor az a legjobb, ha az ember újjáépíti magát. S azt is tudom 100%-ban, hogy a döntésem helyes volt, tisztelem s értékelem ami köztünk volt az exszemmel, de már nem szeretem.

De mégis miért van bűntudatom ha arra gondolok, hogy mással vagyok?

Sokáig nem szakítottam az exszemmel, mert nem akartam megbántani, s inkább próbáltam helyrehozni a kettőnk kapcsolatát.

Nem akarok semmit siettetni, nekem most a legfontosabb, hogy a lelkileg rendben legyek. S nem azért mert addig nincs értelme új kapcsolatot keresni, hanem csakis kizárólag magam miatt. Szeretnék egyedül is boldog lenni, mert akármi is történjen, azt senki nem veszi el. Míg ha más emberre építeném a boldogságom, az akármikor elvehető.

Nem " futok" el az érzelmeim elől, ha jó kedvem van, kiélvezem utolsó cseppig, ha sírhatnékom van, azt is megélem, mert akkor épp annak az ideje van.

Csak fura érzés, hogy tetszik valaki, s mégis elszörnyűlködöm, mintha ezzel megcsalnék egy olyan embert, aki már nincs is az életemben.