Kényszerből szakítottam, mert kiprovokálta, és nagyon fáj mert szeretem, mit tegyek?

Olyan döntésre kényszerített, (szakítás) amit én nem szabad akaratomból tettem, hanem azért, mert durván kiprovokálta. Olyan szinten hideg volt velem, és napi egy! mondatnál többet nem írt nekem, nem érdeklődött stb, hogy éreztem rá akar venni arra, hogy én szakítsak. Tudta jól, hogy én szerettem volna rendbe hozni a dolgokat, és azt mondta sokat fogunk beszélgetni, erre már másnap elkezdte az ignorálásomat, egy napot vártam, de semmit nem reagált arra hogy mit szeretne mi legyen velünk? Erre semmilyen konkrét választ nem adott, hanem egyszerűen semmibe vett, max egy semmit mondó mondattal lerázott. Én eleve nem szeretem, ha nem szabad akaratomból döntök, hanem kényszerből, plusz emberileg (hiszen emberileg sem tisztel az, aki így viselkedik velem) is ahogy bánt velem, hogy totál levegőnek nézett, azt nagyon fájdalmasan éltem meg. Tudtam hogy így akarja rám rakni a felelősséget, így akarja kikényszeríteni belőlem azt, amiről tudta hogy nem szeretném, hiszen én a kapcsolatnak szerettem volna még egy esélyt adni. Ő ezt nem így akarta, de miért nem mondta meg egyenesen, ahelyett hogy engem kényszerít a szakításra? Úgy szakítottam, hogy nem akartam szakítani. Nagyon fáj, és az eszem hiába tudja hogyha ilyen velem emberileg is, akkor jobb a szakítás, de szeretem. Mit tegyek hogy elmúljon?