Tényleg ezt érdemlem azért, mert meggondoltam magam a gyerekvállalást illetően és le szeretnék lépni?

A párommal már régóta nem volt olyan jó a kapcsolatunk, de h.ülye voltam és folyton csak meg akartam javítani.

Ott szakadt el bennem minden, amikor teherbe estem és közösen döntöttünk arról, hogy megtartjuk a babát, mivel semmi okunk megölni (külön-külön is jó az anyagi helyzetünk), meg amúgy sem akartunk sose szakítani. Viszont, miután kiderült a terhesség, teljesen a feje tetejére állt minden. Mindent kifogásolt, pl. hogy hogy merészelek szoknyában menni dolgozni, az ő terhes párját ne nézegesse most már minden kiéhezett kan, meg amúgy is elege volt már, hogy kelletem magam a kollégáknak, anyaként lehetne több eszem, na meg fel is fázhatok és akkor elmegy a baba. Folyamatosan piszkált, ha vettem magamnak ruhát vagy kozmetikumot, merthogy majd kisgyerek mellett nem adhatok ennyit a konzumidiotizmust képviselő dolgaimra, fel kell nőni. Parancsolgatott, hogy kiket töröljek az ismerőseim közül, valamint azt akarta, hogy anyukámmal is max. 1-2 hetente egyszer beszéljek max. egy fél órát, hogy mi újság, mivel ő folyton ellene beszél, hergel engem, meg a saját frusztrációit éli ki abban, hogy kontrollálni akarja az életem, beteg a családom. Ha szexelni akartam, elutasított, és megint jött a szöveg, hogy önző és éretlen vagyok, megint csak magamra gondolok, pedig az első trimeszterben veszélyes lehet a szex, de láthatóan engem nem érdekel, szedjem össze magam, nem bírok a hormonjaimmal, legyek már állat helyett ember, stb.

Végül oda jutott az egész, hogy enni sem tudtam a szorongástól, egyáltalán nem akartam anya lenni, úgy éreztem, öngyilkos leszek, ha ezt végig kell vinnem így. Több nap mérlegelés után arra jutottam, hogy elvetetem a babát, amit meg is tettem, édesanyám segített ebben, mivel nem mondhattam meg őszintén, hogy hová megyek, és nem is aludtam otthon. Hazudoznom kellett.

Utána még egy hétig nem bírtam rávenni magam, hogy elmondjam.

Amikor elmondtam, helyből lekevert egy pofont nekem, torkaszakadtából ordítozott, földhöz vágott dolgokat. Azóta fenyeget, hogy anyagilag tönkretesz, ha el merek menni, elperli tőlem a lakásból a tulajdonrészem, ami 1/3. Az összes spórolt pénzemet beletettem a lakásvásárlásba, ő pedig hitelt vett fel a 2/3-ra. Fenyegett, hogy ha hazamegyek anyámhoz, akkor semmilyen cuccom nem lesz már ép, mire visszajövök és a rendőrség nem fog csinálni semmit.

Nagyon félek és tehetetlen vagyok és nem érzem azt, hogy ezt érdemelném, de sajnos a közös barátainkkal (más barátom gyakorlatilagf már nincs is) és édesapámmal is ő beszélt először, előadta magát, sok éven át építette fel magáról a képet, szóval nemhogy nem hisznek nekem, hanem jóformán nem is hallgatnak meg. Próbálok velük beszélni, de már rögtön ilyen "..." stílusban mondják, hogy "igen, tudok róla, mi történtg és megvan a véleményem"..., "légyszi ne engem rángass bele még te is, beszéljétek meg".