Hogy tudott ilyen könnyen lemondani rólam,hisz teljes szívéből szeretett,és én is őt.Hiányzik, nem tudom mit tegyek?21/L

Fél éve szakított velem a párom.Nem mondom,hogy teljesen váratlanul ért, de iszonyatosan szerettük egymást.Mindent megtudtunk beszélni a másikkal, rengeteget sírtunk, és nevettünk együtt.Voltam kisebb össze veszések, de miután kisírtuk magunkat, átöleltük egymást minden ment tovább. A szülei tettek be az egészbe. Gyűlölte a munkáját,amit csinált, és a szülei azért sem kedveltek, mert én támogattam abban, hogy mást csináljon,majd nem ott is hagyta a munkahelyét, de megszorították, konkrétan kisebb fenyegetést kapott tőlük, ami leginkább az anyagiakban nehezítette volna meg őt,mert vele lakik.Tudni kell, hogy én voltam a zűrös lány, aki szegéynebb családból származik, aki sok traumát megélt élete során,megtört, bizonytalan,mentálisan nem százas.A barátom normális körülmények között nőtt fel, annyi különbséggel hogy hozzá szokott a fegyelemhez, míg én egy szabad lélek vagyok.Anno ezt sezrette meg bennem, volt hogy itt volt több hétig nálunk mert nem szeretett hazamenni. Miután jött a korona vírus depresszióba estem a folyamatos itthonlét miatt,és ő ezt nem igazán tudta kezelni. Többször mondtam neki menjünk el sétálni, nekem az sokat segítene, de ha eljött is láttam rajta hogy nem szeret mászkálni, inkább egésznap otthon lenni, gépezni. Tudom, hogy ő nem ilyen, a munkája miatt befásult, de nem hagyta ott, biztos pont. Szakítás előtt egy nappal éreztem hogy baj van, kimondta többször is,hogy szeret.Másnap megtörtént, én ennyi fájdalmat nem éreztem,mint akkor,a szívem szakadt meg, hogy abból a vidám srácból egy karót nyelt,negatív ember lett,aki inkább tőlem szabadul meg, mert úgy gondolja nem illünk össze, teljesen más cél hajt minket,én szeretek menni ide-oda ő nem, és hogy ő a mentális problémáimon nem tud segíteni, ha neki is tele van a feje. Értem. De én mindig ott voltam neki. Azóta eltelt már fél év, átmentem a sírás a düh és az elfogadás fázisán is. De nehéz. Itt lakik pár percre, szinte minden szeglet emlék. 4 hónapja láttam utoljára, semmit nem váltottam ki belőle. Én viszont ahogy megláttam leültem egy padra, és minden feleszakadt elkezdtem sírni mert hiányzik az az ember aki volt, és nem értem hogy halhattam meg számára ilyen hamar. Szinte mindenki aztmondta a környezetünkbe hogy így mint ő senki nem szeret. És én is éreztem. Nagyon nehéz őt elfelejteni, hiszen annyi minden van mögöttünk, azért 2 év két év. Jó tudom, valakinek nem sok, de annyi mindent éltünk meg ennyi idő alatt,nekem csak ő volt, neki is én. Első kapcsolat mindkettőnknek. Minden egyes felületről letiltottam, mert már a profilképét látni is fáj, és ezzel a mérhetetlen fájdalommal nem tudok mit kezdeni, és nem értem hogy az az ember, aki így szeretett, hogy tudott egy pillanat alatt csak így félredobni ? Rá írnék, de azzal magamnak okoznék fájdalmat,szakítás után 1 héttel ráírtam, hogy beszéljük meg, de nem lett belőle semmi.Azóta ismerkedtem, dolgozok,elkezdtem egy szakmát is ,férfiak terén viszont senki nem volt olyan hatással rám mint ő,hiszen még mindig szeretem, és valószínűleg mindig is szeretni fogom.Köszönöm ha végigolvastad, ha van valami jó tippetek, meglátásotok azt mindenképp elolvasom