Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan éltétek túl, amikor...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan éltétek túl, amikor "lecseréltek" valakire?

Figyelt kérdés

Nem csalt meg a párom, egész korrektül járt el. Azt sem mondta, hogy nem szeret, csak annyit, hogy találkozott valakivel (elmondása szerint kétszer), aki teljesen megrészegítette, és ez így az ő értékrendjébe nem fér bele, meg, hogy én jobbat érdemlek nála, stb. egyéb szánalom szövegek.


Még azt sem tudta kinyögni, hogy mitől olyan vonzó az a másik nő. Elmondása szerint semmiben sem jobb nálam, nem tud mit mondani. Esélyt sem ad, hogy valamiben megkapaszkodjak, esetleg fejlesszek magamon, vagy el tudjam engedni. Én nagyon szeretem még mindig, és szeretném folytatni. Kérdeztem tőle, hogy van-e esetleg esély arra, hogy később el tudja felejteni ezt a nőt - erre azt mondta, hogy ezt nem tudja, és pont emiatt nem is akarja húzni az időmet, és játszadozni.


Még rendesen haragudni sem tudok rá. Illetve de, talán néha kicsit, de aztán átcsap egy ilyen igazán mély, gyomorforgató, megsemmisítő fájdalomba.


8 évet csak így. Két találkozó után. Létezik ilyen? Nem tudom elhinni.


Veletek történt már hasonló? Hogyan tudnék segíteni ezen az érzésen? Fizikai tüneteim is vannak, nem tudom magam túltenni magam rajta.


Köszönöm



2021. nov. 16. 13:15
1 2 3 4
 31/33 A kérdező kommentje:

Sziasztok! Köszönöm szépen, hogy megosztottátok a történeteiteket, és, hogy tök ismeretlenül áldoztatok időt a problémámra! Nem mondom, hogy könnyebb lett, de sokat segítettetek a feldolgozás folyamatában.


Aki hasonlóan járt, annak kitartást kívánok - aki pedig még nem, és szereti a párját, figyeljen rá oda jobban! Nekem sajnos nem sikerült.

2021. nov. 17. 08:56
 32/33 anonim ***** válasza:
69%
Oda figyelhetsz akarmennyire..sokszor a jo sem jo sajnos az elet ilyen ad es elvesz,ezt nem lehet meg erteni amikor nem te vagy a hibas is te jarsz rosszabbul,hidd el ezt amit most te es en elunk at meg tobb millio ember is jelenleg,nem vagy egyedul!:)
2021. nov. 17. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/33 A kérdező kommentje:
Aranyos vagy, köszönöm :)
2021. nov. 17. 10:04
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!