Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Meddig érdemes dolgozni egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meddig érdemes dolgozni egy kapcsolaton?

Figyelt kérdés

26 éves vagyok, a második komoly kapcsolatomban vagyok jelenleg. 6,5 éve vagyunk együtt, az első 3-4 év tökéletes volt, mindig is ilyenre vágytam, de utána elkezdtek előjönni a problémák (ellaposodott, nem volt jó a szex, nem nagyon tudtunk újat mutatni a masiknak, csak úgy éltünk egymás mellett). Ezen mindig próbáltunk javítani, de a próbálkozások maximum 2 hétig tartottak és utána kezdődött elölről minden. Összeköltözés után sem javult semmi, sokszor a fejemhez vágta, hogy miattam költözött le Szegedre és ezt igenis becsüljem meg. Meg is becsülöm a mai napig, de teljesen ingyen lakik nálam, a karrierje is szépen alakul, nem hiszem, hogy rosszul járt ezzel a költözéssel. Többször a fejemhez vágta egy-egy nagyon csúnya veszekedés során, hogy ő már meg akarta kérni a kezem, csak megint hisztizek, így nem fogja, mert bizonytalan bennem. Most ott tartunk, hogy elmondtam, veget szeretnék vetni ennek, mert úgy érzem nem haladunk semerre. Könyörgött, hogy próbáljuk meg, en vagyok a mindene es nem boríthatom fel az egész életét, nem veszíthet el. Szerinte az a bajom, hogy elkényeztettek a szüleim és ezért most tanulok meg sokmindent a felnőtt létről, emiatt nehéz helyzetekbe kerülök, gyakran van rossz kedvem és ezt kivetítem a kapcsolatunkra is, tehát nem is a kapcsolatunk rossz, hanem az én életem. Ezzel abszolút nem értek egyet, úgy gondolom szépen haladok az életben és nagyon igyekszem leválni a szüleimről.

Nagyon jó ember, tényleg sosem hittem, hogy mi eljuthatunk idáig. Borzasztó érzés, hogy miattam most haza kell költöznie és másik munkahelyet kell találnia, de úgy érzem hogy emiatt nem maradhatok együtt senkivel. Nem örülök, ha hozzám akar érni, nincs szex, jobban örülök, ha egyedül lehetek otthon, mintha ő is ott lenne. Nagyon fáj az egész és úgy érzem, hogy egy kapcsolat, ami sokáig nagyon jó volt, megérdemelne még egy esélyt, de nem vagyok benne biztos.

Eleve szörnyű ez a szituáció, de közben megjelent egy nagyon kedves munkatársam, akivel jól érzem magam odabent, sokszor beszélgetünk messengeren is, teljesen random témákról, a mostani kapcsolatomról is tud, tehát nincs köztünk semmi és nem is csalnám meg a páromat. Ami furcsa, hogy azt érzem ez a srác jobban érdekel már, mint a párom. Szerelmi háromszögbe semmiképp nem akarok belemenni, a páromhoz sok szép emlék köt, szeretem is, mint embert, de nem tudom mennyi esélye van annak, hogy valóban boldogok leszünk mindketten egymás mellett. A másik srác pedig nagyon érdekel, egyelőre többet nem érzek, csak szeretem, ha beszélgetünk és várom, hogy együtt dolgozzunk.

Valaki volt már ilyen helyzetben? Mi ilyenkor a jó megoldás, hogy a lehető legkevesebb embernek okozzak ezzel fájdalmat?

Köszönöm a válaszokat!


26/N



2021. okt. 1. 13:35
 1/8 anonim ***** válasza:

2,25 évet.

Utána már keresni kell mást.

2021. okt. 1. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Ezek szerint évek óta még összeköltözés előtt is problémák voltak. Ha odáig jutottatok, hogy nincs szex, még a jelenléte is zavar, akkor már rég túl vagytok azon a szinten, amikor érdemes javítani. 26 évesen nagyon nem kellene gondolkozni, ennyi volt, vége.
2021. okt. 1. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
92%
Ha haza kell költöznie mert te kirakod és ezért új munkát kell keresnie, akkor kicseszett életképtelen. Mellesleg rád hárít mindent, hogy nem a kapcsolta szar, hanem te. Annyira mégsem olyan jó ember.
2021. okt. 1. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Én nem értettem miért kellene új munkát keresnie, hiszen csak külön kell koltoznunk és ennyi. De azt mondta miattam jött ide és ha én kidobom, akkor nem marad itt, el kell dobnia mindent
2021. okt. 1. 14:44
 5/8 anonim ***** válasza:
Jah hogy nem komplett idióta hanem érzelmileg zsarol, egyre jobb. :)
2021. okt. 1. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Ne dolgozz tovább ezen a kapcsolaton, nem érdemes,nincs értelme. Ne hagyd magad zsarolni. Azzal legyél akivel kölcsönösen inspiráljátok, felemelitek egymást. Akivel örömmel és boldogan töltöd az idődet. Hidd el tudom, hogy miről beszélek. Tiszta szívből kívánok Neked boldog életet.

Hallgasd a szívedre! 😊

2021. okt. 2. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Hallgass *
2021. okt. 2. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Kepzeljetek sikerült lépnem és szakitottam vele. Elképesztően megkönnyebbültem, most azt érzem, hogy hamarabb kellett volna megtenném
2021. okt. 2. 19:26

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!