Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szemét dolog szakítani azért, mert sokat költött rám?
5 éve vagyunk együtt a párommal.
A kapcsolatunk elején nem voltam túl szép, nem volt kiforrott stílusom meg semmi. Viszont, rengeteget kezdtem sportolni, elkezdtem szexin öltözködni, megtanultam szép, de natúr sminket készíteni, és ami a legtöbb balhét szüli: a párom kifizette nekem a fogszabályzómat, egyik Karácsonyra kaptam tőle kupont.
A kapcsolatunk alapból megromlott az utóbbi időben, azt hittem, megcsal a párom, ezért átnéztem a telefonját titokban (tudom, hogy nem szép, de nem bírtam ki). Ugyan nem csalt meg, de az egyik haverjának azt írogatta, hogy béna, esetleg kiscsaj voltam, de ő így is szeretett, most meg ő kikupált, erre hatalmas arcom lett, ezért bánja.
Először is, nem ő kupált ki, ő csak a fogszabályzóért felelős, és az is ajándék volt a részéről, az összes többi dologért én tettem, én (illetve korábban még a szüleim) fizettem mindent. Szerinte csak azért mertem edzeni menni, mert ő bátorított és a diplomámat sem tudtam volna megcsinálni, ha nem ül felettem és irányít.
Nekem ebből elegem van, ráadásul közben nála klasszisokkal, minden szempontból jobb férfiak csapják a szelet, és azon kapom magam folyton, hogy nagyon szeretnék ismerkedni, randizni.
Ezt elmondtam a páromnak, megmondtam, hogy már nem valószínű, hogy vele szeretnék lenni, ha így folytatja, de erre kikelt magából, hogy ha szakítok, megbánom, hogy ekkora patkány vagyok, mert csak felkapaszkodtam a hátán, pedig ő kis szerencsétlen, béna kislányként is szeretett, én pedig egyből mennék a jópasikra, miután őt anyagilag kiszipolyoztam.
Felajánlottam, hogy kifizetem a fogszabályzó árát, de erre az volt a válasz, hogy ne fitogtassam és dörgöljem az orra alá, hogy keresek már annyit, ő tudja honnan indultam és ki vagyok és amúgy is ajándék volt.
Ő csak azt szeretné, ha nem dobnám el az éveket és visszajönnék a földre, mielőtt pofára esnék.
Hogyan szakítsak úgy, hogy ne tudjon többé az anyagiakkal jönni? Már biztos vagyok benne, hogy szakítani akarok és randizni szeretnék az egyik kollégámmal.
Egyszerűen csak utaljam át a pénzt?
11: amit a kérdező leírt, az az ember tartja más hátán felkapaszkodásnak, aki egy beképzelt, komplexusos tróger. Az, hogy a kapcsolat alatt fejezte de a kérdező a diplomáját és kapott jól fizető munkát, az nem a pasi érdeme. Akkor is ezt történt volna, ha szingli lett volna az alatt az idő alatt, mert a szülei fizették a sulit és ő maga, és nem kellett nógatni a tanulásra. Az edzéseket sem a pasija fizette, nem is ő noszogatta rá. Attól, hogy éppen vele volt kapcsolatban... ennyi erővel akkor kapjon a Nobel-díjas fizikus felesége és Nobel-díjat, mert főzött neki galuskát otthon, ez az a szint.
Kérdező, ha ennyire garasoskodik az AJÁNDÉKKAL, amit adott neki, fizesd azt ki, utald át a pénzt, írd be a közleménybe, amit kell, és vissza se nézz.
"
Azért csak kibújt itt a szög a zsákból. 50 000 nettó eléggé fú de micsoda lehetett amikor te még iskolába jártál"
Amíg iskolába jártam, a szüleimmel éltem, szerintem lejött az irományomból. :D De ha nem, akkor most mondom.
Amúgy meg ő előbb kezdett el dolgozni, mint én, szóval úgy volt 50 000 nettó különbség, hogy neki már volt 3 év munkatapasztalata, nekem meg semmi. Mára én keresek többet.
És nem hiszem, hogy kihaénnem hozzáállás lenne, hogy jól érzem magam, és olyan párt szeretnék, akivel szeretjük egymást.
"azért azt ne felejtsd el, hogy honnan indultál"
Mert miért ne?
18 éves voltam, amikor összejöttünk, és későn érő vagyok. Nem volt még meg a stílusom és tini fejem volt még, nem sportoltam, de akkor se voltam gáz vagy csúnya lány. Ne felejtsem el, hogy akkor még nem volt jól fizető munkám? :D Akkor fejeztem be a középiskolát. Aztán továbbtanultam, mérnök lettem és mára van jó állásom. Ne felejtsem el, hogy egyszer voltam épphogy érettségizett kislány és csókoljam meg a "jóindulatú", lenéző párom talpát örökre? Mitől lenne önbizalma, ha nem a saját sikerélményeitől? Attól tudtam elvégezni az egyetemet, mert bíztatott, hogy "tanulj csak"? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!