Létezik olyan férfi, aki bírja a terhelést?

31N vagyok, a párom 30F.

Egy éve költöztünk össze. A házat a párom vette hitelre, a saját nevére. Mivel elveszítette a munkáját, felajánlottam, hogy én eltartom magunkat, ő építse fel a saját vállalkozását, doglozzon a házon, aztán, ha jön a gyerek, átbeszéljük ezt a felállást.

Rengeteget dolgoztam, de megvolt mindenünk. Kidőltek persze csontvázak a szekrényből, befizetetlen számlák, stb. De sosem mondtam semmit, mindig hangsúlyoztam, hogy ez egy praktikus megoldás, mert végül is, ha dolgozna, akkor az ő fizetéséből fizetnénk valakit, aki elvégzi azt a munkát, amit ő is el tud. Így legalább nincs ingázás.

Mindig adtam mindenre, sosem kértem számon. Egyszer-egyszer voltak nehezebb időszakok, nagyobb kiadások, a banktól nem érkezett meg a pénz időre, mondtam, hogy megoldom, csak el kell fogadni, hogy most egy ideig figyelni kell a pénzre.

Néha kiborultam, mert nagyon sok volt a munkám és még ő is stresszelt, de soha, semmit nem vágtam a fejéhez. Nagyon figyeltem rá, hogy mindig el legyen ismerve, hogy ő is dolgozik, neki is felelőssége van.

Közben igyekeztem szépen öltözni, próbáltam minden feladatból kivenni a részem, hogy ne maradjon semmivel egyedül, ne érezze, hogy a nyakába szakadt valami. Sosem szóltam, hogy ne hívjunk segítséget vagy szakembert, nem vártam, hogy olyasmit csináljon, amiben nem kompetens.

Volt egy-két pont, hogy nagyon elfogyott a pénzünk, de azért mert nagyon felmentek az árak. Volt, ahol kompromisszumot kellett kötni. néha én is ki voltam borulva egy-két dolog miatt, de nagyon igyekeztem ezeket nem előtte produkálni. Néha persze mondtam, hogy bocs, ez most nekem sok, most dolgozni kell, már ennyi felé nem tudok szakadni.

Néha előfordult, hogy nem voltam boldog, vagy veszekedtem, pl. azért, hogy most ne jöjjenek a haverjai vendégségbe, mert fáradt vagyok, fut a lakás, szeretnék pihenni, mert sokat dolgozom. De nem gondolom, hogy hisztisen, vagy kiállhatatlanul viselkedtem volna.

Volt egy-két komolyabb vitánk, mikor mondtam, hogy egy-két dologban ne döntsön helyettem, vagy egy-két dolgot nem tudok azonnal elintézni, eldönteni, összeegyeztetni, mert egy kis időre, pihenésre van szükségem. Sajnos ezt sokszor nem kaptam meg, de egy kicsit úgy voltam vele, hogy mivel nem az én munkámat végzi, valószínűleg fogalma sincsen, hogy milyen terhelésnek vagyok kitéve én.

Tudni kell, hogy nem vagyok hisztis vagy veszekedős, mindig figyelek a kommunikációra, igyekszem elmondani, ha valami bánt, próbálok nyílt lenni és beszélni az érzéseimről. Azt is el szoktam mondani (előre), ha vannak helyzetek, amikor békén kell hagyni. Amit csak lehet, próbálok tudatosan kezelni.

Igyekeztem jól kinézni, házias maradni, amennyire az időm engedi. Próbáltam az ágyban is jól teljesíteni. Sportolok. Nem vagyok modell alkat, híztam is egy kicsit, de igyekszem tartani magam, amennyire lehet.

Pár hete a párom szólt, hogy elmenne pár napra egyedül pihenni. Gondoltam, menjen, hiszen tudom, hogy rajta is van teher, szervezni kell az építkezést, sok olyasmit csinált, amihez nem értett, számolgatni is kell, én sem voltam már mindig teljesen jó passzban a fáradtság miatt.

Először erre az ötletre nem reagáltam jól, de csak annyit mondtam, örültem volna, ha _együtt_ velem tervez pihenni. De megértettem, hogy szüksége lehet külön időre.

Kiderült, hogy ezt az időt arra használja, hogy megcsaljon valakivel. Még ekkor sem csináltam jelenetet. Ismerősöm volt a lány, tudtam, milyen, el tudtam volna engedni a dolgot.

De mikor szembesítettem vele a páromat, hogy tudok erről az egészről, rámöntötte a szidalmait, hogy ő rosszul érzi magát, én betegnek és hülyének nézem, minden rendetlen, hogy nem volt köztünk rendben a szex.

Én meg úgy érzem, hogy ez az egész nem csak az én felelősségem. Az élethez normálisnak és erősnek kell lenni és szükség van önfegyelemre. Ha egy kicsit több energiát tesz az életünkbe, vagy vitatkozik velem, nem tartunk itt. Én sokmindent átvettem tőle, hogy legyen szabadsága, ő pedig ezzel nem tudott élni.

Nagyon ritkán és tényleg rossz passzban voltam eselteg lekezelő, de azt gondolom, érett embernek tudnia kell kezelni ezt. Ha valakivel hosszú távon együtt vagyok, én sosem egy-egy szóra vagy mondatra koncentrálok, azon vagyok, hogyan tudom megoldani az adott helyzetet hosszú távon.

Szerintetek létezik olyan férfi, aki bírja ezt a fajta szabadságot? Akinek nem egy játékbaba kell, hanem valaki, aki tényleg egyenrangú partner szeretne lenni, szabadságot, lehetőséget ad?

Már annyira elegem van ebből...