Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek jól döntök-e? Az új vagy az ex lehet a jó választás? 19/L
4 hónapja szakítottunk az exemmel. Én mostanság jöttem rá, hogy valami felkavar ha rágondolok. Úgy érzem , hogy nem érzek iránta semmit, de mégis valami felkavar. Nem beszéltük meg, hogy miért szakítunk, egyszer azt mondta, hogy adjam vissza mindenét és én kérdések nélkül továbbengedtem.
Nem volt egy jó kapcsolat a miénk. Mindenen is összevesztünk, nem találkozhattam volna nagyon senkivel, így hazudozni kényszerültem. A családom egyenesen gyülölte, és ezt nekem sem volt jó látnom.
Nagyon sokszor gondolkodtam míg kapcsolatban voltam a szakításon, de sosem tettem meg. Pedig meg kellett volna nagyon sokszor.
Azonban utána rá a szakítás után én közel kerültem egy ismerösömhöz, és április közepén összejöttünk. Nagyon szeretjük egymást, egyszerűen mindenben megfelel. De én ameddig az exxel nem beszéltem meg a dolgaimat addig nem tudok teljes értékűen benne lenni a kapcsolatban. Én ezt neki is elmondtam. Ideiglenesen szétmentünk, de beszélünk.
Sokat kérdezi, hogy összejönnék-e az exxemmel, de elsősorban nem tervezek, ahoz nagyon sokat kéne változnia. 4 hónap alatt ezek nem nagyon változhattak.
Én a mostani páromtól időt és teret kérek, ha letisztultak magamban a gondok én szeretném vele folytatni. Ha az ex palit választom, őt elveszítem. Soha többé nem fog olyan jól hozzám állni. De ezt érzem, hogy én jelenleg döntésképtelen vagyok, míg nem ismerem meg a válaszaim.
nem értelek, de próbállak:
-rossz kapcsolat
-sok veszekedés
-titokban
-hazudozás
vagy egy új kapcsolat.
Nekem nincs kérdés a döntést illetően. Azt látom, te az exedtől függő lettél, s jóváhagyása kell. Ez pedig halála az új kapcsolatnak.
Szóval dönts jól: az újjal próbáld meg. (Vagy velem ;)
Már mielőtt elolvastam a kifejtést is azt akartam írni, hogy az ex nem hiába ex. 5-10 év múlva változhat annyit, hogy már annyira más ember, hogy megérhet egy próbát. Így viszont egyáltalán nem.
Aztán elolvastam a kifejtést és végképp nem értem mit akarsz az exedtől.
"Haza nem vihetném, pénzt gyűjtök, de nem azért, hogy én elköltözzek."
Nagyon szuper, lehetőleg tegyél házat (vagy legalább albit) olyasvalaki feneke alá, aki leuralt, hazugságra kényszerített, folyton veszekedett veled! Ha megcsinálod, meg is érdemled.
Tudod kérdező, szeretni bárkit lehet. Az ember életében nem csak egyetlen szerelem van, hanem több, és ha az első nem működik, akkor váltani kell. Voltam hasonló helyzetben, az én exemet is gyűlölte az egész családom, sokszor össze is vesztünk ezen. Ma már szégyellem a dolgot, hiszen a családom csak jót akart nekem, és ezt utólag látom be.
Még csak 19 éves vagy, előtted az élet. Komolyan olyan emberre szeretnéd elpocsékolni, aki uralkodik rajtad, alávalóbbnak tart magánál, és megszabja, hogy lehetnek-e barátaid?
A jelenlegi párodat pedig nagyon sajnálom, de szerintem te nem szereted őt, maximum ő téged. Hiszen ha szeretnéd, nem azon rugóznál, hogy exedtől választ kapj. Olyantól, aki nem tisztességes, sunyi, milyen választ vársz?
#7 Ugye tudod, hogy a gyászfolyamat (mert egy kapcsolatot is meg kell gyászolni), ott ér véget, ahol már nem érdekel, és nem akarod megkapni a válaszaid? Egy manipulatív, szemét embertől ne várj semmilyen választ.
Na jó, megmondom én neked a választ, bár sajnos te tőle akarod hallani: ő csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. Szerintem a szakítóok itt nem is olyan fontos, mert amúgy sem volt egy jó kapcsolat. Leuralt, veszekedtetek, és a családoddal is megromlott miatta a kapcsolatot. Aranyból van a töke a csávónak, hogy neked még azt is megéri, hogy a családodat feladd miatta, akik felneveltek, szerettek, támogattak az elmúlt 19 évben? Gondolkodj el ezen.
Még fiatal vagy 19 évesen, nemrég lettél nagykorú (1 év nem sok idő), de elmondom neked, hogy vannak kérdések, amelyekre magunkban kell megkeresni a választ. Nem a másik fél, főleg nem az ex bevonásával. Nem kell ám sokat belelátni, neki egyszerűen kényelmes volt a szitu, hogy elviselted az összes hülyeségét. Egy egészséges önbecsüléssel rendelkező nő ugyanis 2-3 randi után lepattintotta volna. Veled ezek szerint ő szakított, ráadásul 4 hónapja, és még mindig kattogsz rajta. Csajszi, kezdj már új életet!
Ha pedig szeretnéd a jelenlegi párodat, akkor agyban is ott tudnál lenni. Akkor egyszerűen nem érdekelne az expasid, hanem minden energiádat a jelenlegibe fektetnéd. Szárnyalnál mellette. Mondom, én sajnálom őt, mert szerintem csak búfelejtőnek van. A legideálisabb tudod mi lenne számodra? Ha nem azon gondolkoznál, hogy az exhez menj, vagy az új pasival legyél, hanem az, ha bevállalnád a szingliséget. Minimum annyi időre, amíg MAGADBAN le nem rendezed a dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!