Miért nem tudok teljesen továbblépni?

Sziasztok!

Az én sztorim talán kicsit furcsa, de nem tudok mit kezdeni vele, régóta agyaltam, hogy ide kiírom, hátha valaki tud tanácsot adni, vagy csak végre kiírom magamból. Anno sok randim volt, sosem volt gondom a csajozással, élveztem az életet, nem akadtam fent egy lányon sem, sűrűn cserélődtek a barátnőim, soha senkit nem csaltam meg, csak nem is tudtam senkivel kapcsolatban maradni. Nyughatatlan srác vagyok, mindig amilyen könnyen jöttek a lányok, úgy lett vége a kapcsolatnak. 2 éve találkoztam egy lánnyal. baráti társaság mutatott be minket egymásnak, mikor először megláttam szó szerint első gondolatom az volt, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű, ilyen ezelőtt nem volt velem, sosem izgultam lány jelenlétében, de nála az egész randin kalapált a szívem, teljesen beleszerettem. Baromi jól ment minden, együtt voltunk sokáig, akárhányszor ránéztem tudtam, h szerelmes vagyok, utcán egy lány sem keltette fel a figyelmemet, soha nem tudtam volna megcsalni, kivettünk albérletet, összeköltöztünk, és volt egy kutyája is akit szintén imádtam, minden működött, ahogy kell. Aztán egy nap elkezdtünk veszekedni, kiderültek dolgok, amiket férfiként nem tudtam megemészteni (ezt nem szeretném részletezni, mert nem ez a lényeg), szakítottam vele, más lehetőségem nem maradt. Idáig rendben is lenne a dolog, éltem az életem, sportoltam, munka, randizgatások, viszont ráeszméltem, hogy bennem ragadt ez a lány, egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel. Hosszú idő telt el, nem is beszélünk azóta, régebben keresett online, de nem reagáltam rá, tudom, hogy helyes döntés volt a szakítás részemről, férfiként ki kellett állnom az elveim mellett, viszont nem értem, ha ezt így gondolom, ha átlátom a döntésemet, miért nem tudok továbblépni? Han nem is folyamatosan, de minden nap eszembe jut, átélem a közös szép emlékeket magamban újra és újra. Ha meglátok egy lányt aki hasonlít rá remélem, hogy ő az és találkozunk, beszélgetünk. Úgy érzem, ő volt az a nő aki mellett igazán férfinek érezhettem magam, akire ha ránéztem kétség nélkül tudtam, hogy szerelmes vagyok, odavoltam az inteligánciájáért, a külsejéért, az illatáért, a stílusáért, és bár tudom, hogy soha nem kezdeném vele elölről, mindig azon agyalok, mit tehettem volna másképp, hogy ma is együtt legyünk. Egy részem teljesen ott maradt vele és iszonyatos ürességet érzek folyamatosan. Rossz belegondolni, hogy már nem leszünk egy pár, de a legrosszabb, hogy voltunk együtt és bele se gondoltam, hogy elveszítem egy nap, azt meg pláne nem, hogy így benne ragadok a múltban. Aztmondják az idő segít, eddig minden szakításom fájdalma elmúlt az idővel, de ez az idővel csak erősödik, folyamatosan. Vége lesz ennek valaha, vagy egy életen át magammal viszem ezt a részét az életemnek? Volt vagy van valaki hasonló szituban? 29/f