Szakítottatok már olyannal, aki szeretett titeket és veletek képzelte el a jövőt? Mi volt az indok?

Elmúlt a szerelem

Illetve jött jobb

En akarhogy erolkodtem, szivesebben kepzeltem el a teljes bizonytalansagot, mint az eletem vele.

Nagyon aranyos, jofej, velem egy hullamhosszon levo ferfi volt. Az anyukajat imadtam. Egyedul elt a csaladi oroksegben szolovel, almaim elete lett volna. De az eszemmel vonzodtam. Nekem az nem kell.

Az, hogy valaki veled képzeli el a jövőjét, még nem biztos, hogy tesz is érte. Exem is állította, hogy velem képzeli el a jövőjét, de valós lépéseket csak én tettem érte, és belefáradtam. Persze ha valami nem sikerült, akkor okoskodni tudott, de neki derogált felkelni a TV elől, és cselekedni. Egy idő után úgy éreztem magam, mintha egy másik anya óriásbébijét kellene nevelnem.

A szeretetet amúgy sokan összekeverik a birtoklási vággyal. Exem szintén váltig állította, hogy feltétel nélkül szeret, de ha pl. egyszer-kétszer nemet mertem mondani a szexre, sértődötten elfordult, duzzogott, sokszor a hangját is felemelte. Na tessék, a feltétlen nélküli szeretet.

Ha csak annyi van, hogy nagyon szeret, de nem is tud szeretni, akkor lépni kell.

Minden barátnőmet úgy hagytam el, hogy ő még szeretett. Nem kellenek nagy összeveszések egy szakítshoz.