Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnám magamban rendezni ezt a helyzetet?
Nehezen engedem el az életemből azt az embert, akivel nagyon szerettük egymást.
Eleinte minden rendben ment, aztán azt vettem észre, hogy egyre jobban eltávolodtunk,amitől én egyre ragaszkodóbbá váltam. Ez a ragaszkodás őt egyre jobban zavarta, és végül szakításra került sor.
Ennek lassan már fél éve, de elég nehezen rendeződnek bennem a vele kapcsolatos érzések, azt hittem ennél erősebb a kapcsolatunk.
Nem tudom hogyan tehetném magamat túl rajta illetve gondolkodtam azon is mit rontottam el de ettől tudom nem fogom tudni visszahozni azt, ami köztünk volt.
Aki volt hasonló helyzetben, hogy elvesztette azt, aki közel állt hozzá annak megköszönném ha írna, hogyan tudta túltenni magát a helyzeten, hogy a másiknak már nincs rá szüksége.
l 27, f 30
Szerintem ne agyalj túl sokat ezen. Szerintem leértékelned sem kell ezt a kapcsolatot visszamenőleg. Azt sem gondolni, hogy elrontottál volna valamit. Valahogy ez a dolog így történt ez egy ilyen történet lett.
Csak hagyd, hogy menjen tovább az élet amerre akar és menj vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!