Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a férjetek egy másik nőért hagyott ott, mi lett a vége? Együttmaradt végül azzal a nővel, aki miatt lelépett?
Apám hagyott el minket és nem maradt együtt azzal a nővel akiért. Azóta már sok ribije volt, nem tartom számon, főleg mert nagyon eltávolodott tőlem is és teljesen megváltozott. Úgy formálódik amilyen épp a legújabb nője, amennyire felnéztem rá kiskoromban, most legalább annyira szánalmasnak tartom.
Az ajándékozós rész is ismerős. Karácsonyra az új nője bőrcsizmát és kabátot kapott tőle. Én egy olyan (már használt) tárgyat amit az életben nem fogok használni.
Nem vagyok rá büszke meg gondolom le leszek pontozva...
Én voltam a szerető másfél évig, nem gondoltam volna, hogy benne leszek ilyenbe.
(Sztm amit egy 3. fél tönkre tehet, az már rég tönkre van).
Párom nehezzen vallt, sok közös vagyon meg 2 gyerek, a felesége is elég nehéz eset (16 és 18 évesek a gyerekek). Maga a döntés is nehéz volt, ő mondta el az asszonynak, hogy vállni akar. Aztán rá pár héttel azt is, hogy vagyok neki én.
Nekem mondjuk eszembe nem jutna a gyerekei ellen beszélni, de Ő tuti, hogy nem is hagyná a gyerekeit!
Egy éve vagyunk együtt, jó minden, a lányom is szereti és én is egész jól ki jövök a gyerekeivel.
Itt nem a 3. fél a híbás. A párod egy idióta, hogy hadja magát.
N29
Szerintem a nő abban valóban nem hibás, mert a másik kapcsolat tönkrement. A szerető nem csalt meg senkit, a férj viszont igen. (Mondom ezt házas nőként, akit csaltak már meg de aki sosem volt még szerető, vagy legalábbis nem tudott róla).
Abban viszont valóban hibás az új nő, ha el akarja marni az apát a gyerekétől, és ahogyan a gyerekkel viselkedik.
Mondjuk az is igaz, hogy ezekben az esetekben is szokás a teljes felelősséget a nő nyakába varrni. De az egy dolog, hogy ő követelőzik, a màsik, hogy a férfi hagyja magát, és megveszi a drága dolgokat az újnak, a gyereknek még nem jut.
Apósom ilyen, 4 kapcsolata volt (ebből 2 házasság, kettő tartós, most egy nála 20 évvel fiatalabb csajjal él együtt) és a fiával (aki a férjem) abszolút nem törődik. Ha a fia nem hívja fel, nem is keresi...
Sőt, mikor kérdeztem, hogy átjönnek-e vacsorázni a fia születésnapján, közölte, hogy ja, mégsem, mert a csaj valamelyik barátjának is aznap van, és inkább oda mennek. No comment...
Vagy pl karácsonykor mondták, menjünk àt 24-én (40 km-re tőlünk, a hétvégi házukba, ahová persze mi sosem mehetünk csak úgy, mert mindig a csaj van ott, vagy valamelyik ismerőse / családtagja, vagy éppen kiadja turistáknak). De ja, viszont vacsora után haza kell jönnünk, mert a barátok alszanak ott, és nekünk már nincs hely. Na itt mondtam a férjemnek, hogy én nem fogom karácsony este a gyereket rángatni ide-oda, hogy aztán fáradt legyen, arról nem beszélve,hogy azért ilyenkor mindenki szeret meginni egy pohár bort vagy pezsgőt a vacsorához, de nyilván, aki vezet, az egész este bambizhat. Majd átmegyünk 25-én. Így is tettünk, de persze még ők voltak megsértve ...
De itt sem varrom az egészet a csaj nyakába, mert ugrálhatna ő, ha az apósom nem teljesítené minden kérését... Szóval ez is kettő emberen múlik...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!