Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyre több dolog derül ki az exemről. Már paranoiás lettem. Mit tegyek?
Tudom, tudom, engedjem el. Próbálnám, de egyre több dologra derül fény.
Sokáig azt hittem, hogy csak magamat nyugtatom azzal, hogy biztos mentális gondjai vannak, de már teljesen összezavarodtam. A környezetem régóta mondta már, hogy valami nincs rendben nála.
Szörnyű dolgokat tett. Függősége van, ami miatt pénzzel bánni képtelen. Emiatt olyan úton szerzett egy ideig pénzt, amit nem is részleteznék.
Egyre több hazugsága derült ki. A végére felismertem, mikor hazudik, mert olyankor nyugodtan és kifejtve válaszolt a kérdésekre. Sokszor pedig épp az ellenkezője volt, agresszív, flegma válaszokat adott röviden és tömören. Mindenről, de tényleg minden apróságról hazudott, indokolatlanul. Indokolatlan dolgokat "titkolt" el előlem, amit nem értek, miért. Közösségi oldalakon voltak posztjai, amit én és a barátaim sem!láttak, tehát egyenként beállította, hogy ne lássuk a bizonyos dolgokat. Holott jelentéktelen képek/posztok, ezért nem értem, miért tette? Egy távolabbi ismerős profiljáról jöttem rá erre, mert számára láthatók ezek a dolgok. Az meg plusz, hogy mióta szakítottunk, folyamatosan azt játszotta, hogy törölt, tiltott, feloldott, megint törölt, megint feloldott. Végül tiltottam hálistennek. Régebben, ha nem akartam vele szóba állni, megjelent a háznál és nem tágított, míg meg nem hallgattam a magyarázkodását. Azóta elköltöztem. Próbált tiltás előtt jopofizni, érdeklődni. Persze nem mondtam meg, hova költöztem. Ismét eltelt x idő, megint megtalálta a módját, hogy olyan alkalmazáson keresztül írjon nekem, amiről nem is tudta, hogy használom. Már mással van tudtommal, de megint nekiállt manipulálni, érdeklődni, legyünk jóban, miegymás. Persze az egész arra ment ki, hogy flegma, provokatív módon azzal cseszegessen, nekem van-e már valakim. Nem válaszoltam, letiltottam ott is.
De én ezekután komolyan azt érzem, hogy már én váltam mentális beteggé. Megyek az utcán és azt lesem, mikoe bukkan fel. Ha meglátok róla egy régebbi képet(a galériát nem rég takarítottam ki), elfog egy borzasztó negatív érzés. Mivel ismét megkeresett ugye nem rég, megint jó ideje ennek a negatív érzésnek a hatása alatt vagyok. Nagyon rossz előérzetem van. És minél jobban tudatosul, hogy egy beteg elme az övé, annál ijesztőbb, hogy én vele voltam és ezt nem láttam. És már kezdek belezavarodni, hogy csak szerintem beteg és a környezetem is csak ezzel nyugtat, vagy tényleg gondok vannak nála? Nem értem, miért nem hagy békén. Már azt érzem, hogy nekem kellene a pszichiátriára mennem és nem neki. Pedig szerintem neki sem ártana. Látogassak meg egy orvost, ha nem bírok ezzel az érzéssel, vagy elmúlik majd valaha és megnyugszom?
Nekem is volt mentális beteg párom, utólag raktam össze a puzzle-t. Nem tudom nálad mi a helyzet, nem ismerlek egyikőtöket se, de a folyamatos félelem amiről írsz, az bennem is megvolt. Rettegtem attól mikor bukkan fel, mikkel zsarol meg, kárt tesz-e magában, hogy kelt majd bűntudatot és próbál manipulálni. Rettegtem a játszmáitól, a bosszúitól, az érzelmi zsarolásától.
Az idő segít, de mivel a leírás szerint sem tűnik normális kapcsolatnak ami köztetek volt, ezért több ideig fog tartani mint egy rendes.
Szakemberhez mindenképp elmennék, igen. Túl sok félelem és kétely van benned, ő segít tisztábban látni és építeni magad. Nekem is ez segített, kötelező ilyenkor.
Amúgy nekem is van ilyen exem. Hol nekem, hol az eggyel előttem lévő exének ír. Hol engem zaklat, hol őt, hogy halálosan szereti. Mi már egymásnak írunk, hogy "na az Ákos ezt meg ezt írta nekem. :D" "Ja, nekem is írt tegnap előtt"
Nyomorogjon az ilyen, hagyni kell, önsorsrontó. Váltig állította, hogy ő mennyit változott, ahhoz képest egy dekát nem sikerült 5 év alatt, hiszen ugyanúgy párhuzamosan hazudik két embernek, csak nem tudja, hogy tudunk egymásról :D
Nekem is volt ilyen. Látszik, hogy nem vagy még túl rajta, mert fel tudja tépni a sebeket. Én is ugyanezt éltem át. Soha semmire nem reagáltam, de a számát pl.nem tiltottam, mert egy idő után kiszámíthatóak voltak a jelentkezési. Én nyugodtabb voltam, hogy tudtam, mire számíthatok.Pl.ekkor hívott, kb.ekkor fog megjelenni a háznál. 5 év után unta meg, már majdnem egy éve abbahagyta szerencsére. Mondjuk lehet, hogy nem él már, és azért, de az se érdekel. A kaputelefont viszont még máig se veszem fel senkinek, csak ha előtte szól, hogy jön 😕
Én felkerestem pszichológust, ha másra nem, arra jó, hogy megerősít, nem te őrültél meg.(Toxikus kapcsolat jellemzője, hogy teljesen elbizonytalanít magadban is, nálam is volt.) Neked is ajánlom. Sajnos, az állami ellátásról nem tudok nyilatkozni, én még bőven a Covid előtt szereztem, de akkor se volt egyszerű.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!