Nők, ti ezen elgondolkodnátok szakítás után?

Ha én már letettem valakiről, akkor itt már késő. De ez én vagyok, ezt neked kell érezni.

Nem szakítanék "csak úgy", ha szeretem a másikat és ennek ellenére is megteszem, akkor ott olyan nyomós indoknak kell lennie, amit nem lehet kimagyarázni. Szóval a továbbiakban is inkább hanyagolnám az illetőt.

Ha én szakítok, azt okkal teszem és az a végleges döntés. Előtte van ezer kérés, törekvés, hogy más legyen, nyitottság akármilyen közös megoldásra, végül figyelmeztetem, hogy ha ez így folytatódik, a kapcsolatunk nem fog. Ha ezután sem hallgat rám, akkor szakítok és soha többé vissza sem nézek, mert az azt jelenti, hogy több lépésben szart le, mint amennyit elviselek. Meg persze vannak instant szakítóokok, amikkel már a kapcsolat elejétől fogva tisztában van, mint például a megcsalás vagy a pofon. Ezekkel kapcsolatban akkor kell gondolkodni, mielőtt az ember megteszi.

Ne akkor akarjon mindent megtenni, amikor már késő!

Nem szoktam egyik napról a másikra szakítani.Amikor az exemmel szakítottam,egy évig rágódtam,hogy mi legyen,majd eldöntöttem,de még így is csak fél év múlva szakítottam,de kellett még két hónap,hogy elfogadja,felfogja.Ígyis a végsôkig,sőt még azontúl is tovább húztam a dolgot.Itt már nem segített volna a párterápia,mivel kétszer is megütött,meg olyan dolgok történtek,amiket leírni is szégyellek.Röviden,párterápiára a kapcsolat alatt lehet szükség,kisebb nézeteltérések rendezésére,de kisebb nézeteltérések miatt meg nem szoktam szakítani.

Nem, mert ha úgy láttam volna, hogy menthető a kapcsolat, akkor még a szakítás előtt elmentünk volna terápiára. Ha meg én kezdeményeztem és ő nem vállalta, akkor utána már ne kapalódzon.