Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Honnan tudhatom, hogy az exem nárcisztikus/antiszociális, vagy csak én gondoltam már túl a dolgokat? Írna tapasztalatokat, aki már volt ilyen kapcsolatban?
Létezik az, hogy 6 éven keresztül nem ismerem fel, hogy ilyen emberrel vagyok? Lehet, hogy ezzel csak nyugtatni akarom magam, hogy nem velem volt a baj?
Vagy lehet, hogy tényleg normális volt és megváltozott?
Persze sok intő jelet olvastam már, de nyilván nem mind igaz.
Sok évig együtt voltunk és én tényleg azt éreztem, hogy nagyon szeret.. Vagy csak a megszallottsagot láttam rajta? El vagyok keseredve, hogy szűrhetnék ki legközelebb (ha ebből felállok) megegy ilyen embert.
Az alábbi jelek voltak/alakultak ki/vettem észre későn:
- nincsenek igaz barátai (kapcsolat elején is így volt, 1 volt neki csak, időközben teljesen eltávolodtak)
Tehát kvázi csak én voltam neki.
- családjával nem igazán szoros a kapcsolata
- az évek során ha én "szerettem" volna kilépni a kapcsolatból, mindig kitartóan, megbanast tanusitva visszasírta magát
(utána fogjuk rá változtatott, de elojottek más problémák)
- intimitás téren úgy érzem így utólag, hogy egy megfelelési kényszer volt rám rakva, de nem értem, mert közben azt is fújta hogy én vagyok a legjobb
- függővé vált (nem drog vagy ilyesmi, de ezt hagyjuk)
- vegefele folyton ígérgetett, de nem tartott be semmit
- folytonos hazugságok (egyszerű kérdésekben, dolgokban is, amikor az igazság se "fájt" volna, ez számomra érthetetlen)
- végül ő szakitott, de azóta sem igazán hagy békén, pedig elvileg nem akar már velem lenni. (attól most tekintsünk el, hogy ezt én miért "hagyom" stb, tudom hogy nem kéne, de most nem ez a lényeg)
Szerintetek vannak súlyos problémái, vagy én magyarázom be magamnak, hogy nekem könnyebb legyen?
Tudom, végeredményben ugyanaz, engedjem el. De nagyon nehéz, mert úgy érzem, hogy ezekután senkiben nem tudnék megbízni, hisz én hittem benne és abban is, hogy visszatér majd a helyes útra, de nem, inkább eltávolított engem is az útjából.
Kicsit félek attól is, hogy tényleg beteges amit csinál és mi lesz, ha én tovább lépek (amit akar, de mégsem, mert ha én hagyom, ő nem hagy békén),
De attól is félek, ha velem volt/van a baj, én gondolom túl, és más mellett majd normális lesz, mást majd tud őszintén szeretni hazugságok és ígéretek nélkül (ahogy engem is szeretett?sok évig), nekem ez hatalmas kudarc lenne. Nem szeretnék ezzel szembesülni, az ilyesfajta kontaktok már meg is szüntettem a közösségi médián, de előbb - utóbb valahogy úgyis a tudtomra jutna és nagyon fájna, ha mással tudna egy kiegyensúlyozott, boldog kaocsolatban lenni, ahol nem "kell" hazudoznia, stb..
Mondjuk nekem sem "kellett" hazudnia, talán azért tette, mert már sok volt a rovásán?
Szerintetek ha mással tiszta lappal indít, ezt fogja folytatni, vagy "rendbe jön" az ember.
Lehet, hogy erre csak egy pszichológus tudna válaszolni, ha elveszelgetne vele, mert talán már ő sem tudja, mi az isten van a fejében 😅.
De nektek mi a véleményetek, van-e ilyen tapasztalatotok?
Szerintetek el fog tűnni végleg az életemből, vagy direkt "bántalmaz" azzal, hogy azt mondja, hogy hagyjam békén, de ha békén hagyom, vissza-vissza tér?
Csak az a célja, hogy ne tudjam őt elfelejteni és ne lehessek boldog, akár egyedül, akár a jövőben mással?
Személyes kontaktra nincs igénye, "nincs rám szüksége", csak írogat, meg ilyesmi..
Nem tudom hova tenni ezt a jelenséget, de teljesen tönkre vagyok már menve...
9.
De ez a logika volt az anno, amivel az autistákat is hülyéknek titulálták régen, holott nem azok.
De minden betegségnek, akár fizikai, akár lelki kell nevet adni, különben honnan lehetne tudni, hogy pontosan mi is az? Tahó a munkás aki leböfögi az ember fejét köszönés gyanánt és köpköd az utcán. De a kérdező barátja nem bunkó vagy tahó, hanem kényszeres hazudozó ami nem tahóság. Ismerek olyan művelt hazudozót akit senki nem nevezne tahónak.
Igazad van,az.
Sajnos azonban te is ugyanezzel küzdesz.
Nem bírtátok volna ki egymást,vagy rendbe hoztad volna ha máshogy lenne.
#15
Értem, amit mondasz.
Viszont van az a helyzet, amikor már nem lehet rendbehozni, még ha fáj is.
Nála ezek kb egy - másfél éve kezdődtek.
Nekem is vannak kattanásaim, de alapvetően egy pozitív beállítottságú, vidám embernek tartom magam.
És én próbáltam neki segíteni, mellette voltam, kértem azt is, hogy forduljon segítséghez, de nem tette.
Okot pedig nem adtam neki rá, hogy folyton hazudjon nekem, ígérgessen.
Nem értem miért tette, mert minden egyes be nem tartott ígéret egyre jobban fájt nekem.
Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, miért gondolta úgy, hogy nem mondhat el nekem bármit.
Nem hiszem, hogy ennél többet tehettem volna.. Csak magamat is leépítettem ezzel, mert rengeteg energiát el vett ez tőlem, hogy a saját lelkiállapotomat félretéve önzetlenül az övével foglalkoztam, egy boldog kapcsolat reményében, hátha "visszakapom" őt..
El kellett volna ráncigálnom erőszakkal orvoshoz? Úgy tudom, ez sok jóra nem vezet, ha a "kezelendő" fél nem nyitott erre..
Neked kellett volna segítség.
Én fél évet bírtam ki egy ilyen xarban. Voltam pszichológusnál, történetesen olyannál aki az exet ismerte.Aztán közösen is. Konkrétan ő adott ultimátumot a lánynak:szedje össze magát,mert bukja a tökéletes pasit!
Úton hazafelé már azt magyarázta a nő:ő milyen tökéletes és nekem kell változtatni.
Én is kaptam tanácsokat, trükköket,ésha továbbra is eljárok, idővel rajtam keresztül kezelve lett volna a beteg.De én nem vagyok pszichopata,hogy azt élvezzem, olyan valaki mellett vagyok akit senki más nem bír elviselni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!