Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan múlik el a szerelem?
Sajnos jobban nem tudtam megfogalmazni a kérdést. Igazából olyanok véleményére lennék kíváncsi akik egyszer már voltak nagyon szerelmesek, de “valami kihűlt” a részükről és végül szakítottak.
Egyszerűen csak érdekelne az, hogy hogyan múlik el a szerelem.
Életem során 2 jelentősebb párkapcsolatom (3 ha a tini kapcsolatokat is nézzük)
Az első komolyabb párommal 18 évesen ismerkedtem meg, nagyon tetszett a srác, de nem voltam szerelmes, persze én mindig tiszta lapokkal játszom így a kapcsolat elején tisztáztam a sráccal, hogy sajnos én még nem érzem “azt”. A srác bíztatott, hogy majd megigéri, hogy fogom érezni... halálosan szerelmes volt, mindent megpróbált megtenni a kapcsolat érdekében. Nem szerettem volna tovább kínozni, mert ő is tudta meg én is, hogy részemről nincs szerelem. Szakítottam vele végül.
Aztán az egyetemen ismerkedtem meg a legutóbbi párommal 21 évesen. Végre megéltem azt az igazi rózsaszín ködös szerelmet... el sem hittem, hogy ez ilyen csodálatos érzés. Nagyon bejöttünk egymásnak külsőre-belsőre mindenhogy. Annyi szeretetet adtunk mindketten a kapcsolatba amennyit csak tudtunk.
De egy nap elkezdett egyre több felelősséget, kötelességet vállalni, egyre kevesebb ideje lett rám, de továbbra is szerelmesek voltunk amennyire csak lehetett.
Sajnos sokszor hisztiztem figyelem hiány miatt és sokszor csúnya dolgokat kezdem vágni a fejéhez. Egyre kevesebbszer szeretgetett ő is.
Aztán szakított 1,5 év után. Teljesen összetörtem. Azóta nem beszélünk. És nem értem.
Saját magamból kiindulva, ha valakit nem szeretek egy kapcsolat elején, akkor hiába erőlködöm soha nem is fogom szeretni.
Ha pedig igazán szerelmes vagyok akkor pedig a világ végére is elmennék a kedvesemért.
Nálam nincs olyan, hogy valakit szeretek utána meg nem, vagy valakit nem szeretek utána meg igen és ezt meg sem tudom érteni.
Közületek volt már olyan aki 1 évig pl halálosan szerelmesnek érezte magát, majd utána hirtelen már nem? Ez hogyan működik és hogyan éltétek meg?





Köszönöm a választ :)
Szerintem kicsit más a szituáció, mint az enyém, mert a fiú akivel nemrég szakítottam nem egy csajozós típus. Biztos én martam el magam mellől a hisztik miatt, amiket nagyon nagyon sajnálok, de soha sem tette szóvá, hogy zavarja, pedig ha időben szól én képes lettem volna változtatni.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!