Szerintetek jól tettem, hogy szakítottam, vagy egy szemétláda vagyok? 25/N

Nagyon rosszul érzem magam, mardos a bűntudat, amiért befejeztem ezt a kapcsolatot. Kissé belesüppedtem a helyzetbe, kérlek, mondjátok el a véleményeteket!

Párommal novemberben ismerkedtünk meg. Ügyesen eltitkolta, de januárban kiderült, hogy még érez valamit az exe iránt. Bűntudata volt, amikor mellettem aludt, azt érezte, hogy megcsalja velem. Ezt nagy nehezen elfogadtam, majd túlléptem rajta.

Közben fennállt egy olyan probléma, hogy alig tudtunk együtt lenni, mert neki kell ápolnia a fekvőbeteg mamáját (pelenkázás, etetés stb). Mondtam neki, hogy adja otthonba a nyugdíjából, mert az nem élet, hogy naponta egyszer eszik, és órákig fetreng az átázott pelenkában. Azt mondta, szülsége van a nyugdíjára, nem teheti otthonba. Közben az apukájával él, aki szintén fekvőbeteg, lemondott az életről. A mama és az apja két külön ingatlanban élnek, megkértem a páromat, hogy költöztesse az apját az anyjához (a mamához), de nem teszi. Így felszabadulhatott volna az egyik ingatlan, amiben akár élhettünk volna. Az apjának évek óta nem volt TB-je, sok noszogatásra a párom elintézte neki, de nem hív rá orvost, csak nézzük, ahogy felemészti a fájdalom.

Azt érzem, hogy lelkileg belerokkanttam ennek a tétlenségnek a láttába. Borzasztó a levékonyodott mamát egy szál pelenkában láni, olyan pólóban, amit alig cserélnek rajta. Ha nem viszek neki télen meleg takarót, megfázott volna. Hetekig könyörögtem a páromnak, hogy legalább mosóport vegyen, hogy mosni lehessen, ha összecsinálja a lepedőt. Akkora nagy kérés ez?

Mindenben mellette álltam. Nem volt ideje főzésre, így anyummal gyakran főztünk nekik, hogy tudjanak főtt ételt enni, ugyanis konzerveken élnek.

Mondtam a páromnak, hogy mindenben támogatom, csak kérjen segítseget, mert egy idő után már megalázónak éreztem, hogy állandóan felajánlottam a segítségemet, de elutasított. Így még kevesebb időt tudtunk együtt tölteni. Tudom, hogy egy férdinak nehezebb elfogadni a segítséget, de itt mások egészsége a tét.

Én pedig, szégyenemre, belefáradtam.

Nagyon rossz ember vagyok? Azt érzem, etikailag megbuktam.